2024. április 16., kedd

Őszre nyílik a magyar óvoda

Szabadkán szeptember elsejétől fogadja a kicsinyeket a Vackor iskoláskor előtti intézmény

Egy évvel ezelőtt helyezték le a Vackor Szabadkai Magyar Iskoláskor Előtti Nevelő- és Gyakorlóintézmény alapköveit. A projektum a Kárpát-medencei óvodafejlesztési program keretében valósul meg, a Magyar Kormány támogatásával és a Magyar Nemzeti Tanács közreműködésével. Az építkezés befektetője és a telek tulajdonosa a Szekeres László Alapítvány. A beruházás értéke 884 millió forint. A tervek szerint az intézmény szeptembertől kezdi meg a működését, és 100 gyermeket tudnak majd fogadni a két bölcsődei és három óvodai csoportban. Az épület Szabadka szűk központjában, a Radić fivérek utcában helyezkedik el.

Az iskoláskor előtti intézménnyel kapcsolatos pénteki sajtótájékoztatón Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke, Hajnal Jenő, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke és Somogyi Tünde, a Szekeres László Alapítvány ügyvezetője ismertette az épülettel kapcsolatos tudnivalókat.

Fotó: Gergely Árpád

Fotó: Gergely Árpád

– Egy korszerű, szép, minden elvárásnak és szabálynak megfelelő óvoda építése volt a terv. Mindez szeptemberre megvalósul – hallottuk a pénteki sajtótájékoztatón Somogyi Tündétől.

– A tervezésénél fontos szempont volt az energiatakarékosság, hiszen a napelemekkel és a szoláris napkollektorokkal biztosítani fogják az áram- és a melegvízfogyasztást. Az épületben található üvegfelületek törhetetlen anyagból készülnek. Jelenleg az épület udvar felőli homlokzatán folynak a szigetelési munkálatok, az utca felőli homlokzaton már megtörtént a festés, emellett a dísztéglák elhelyezése is folyamatban van. A beltérben jelenleg a padló lerakása és a hidegburkolat lerakása, valamint a gipszplafonnal kapcsolatos mennyezeti munkálatok befejezése zajlik. Ezenkívül folyamatban van a fűtésre vonatkozó finomszerelés és a nyílászárók beépítése. A bútorok megrendelése megtörtént. A munkálatok befejezése augusztusban várható – emelte ki Somogyi Tünde, aki megemlítette, hogy az udvarban egy korszerű játszóteret is kialakítanak a gyerekek számára.

Ezt követően mgr. Hajnal Jenő, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke elmondta, a Kárpát-medencei óvodafejlesztési program keretében sikerült szórványóvodákat, szórványóvodai központokat, játszótereket, magyar sarkokat létrehozni Vajdaságban.

Fotó: Gergely Árpád

Fotó: Gergely Árpád

– A huszonegyedik századi óvodák kialakításának szigorú feltételrendszere van. Mi azt szerettük volna, ha itt, Szabadkán egy mintaóvoda, az egyik legkorszerűbb óvoda jöjjön létre. Mint ahogyan a neve is mondja, nevelő- és gyakorlóóvodáról van szó, tehát egyrészt óvodaként fog működni a Magyar Nemzeti Tanács alapításával, tulajdonosa pedig a Szekeres László Alapítvány. Másrészt gyakorlóóvodaként fog működni, amely a Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar hallgatói számára lehetőséget biztosít arra, hogy itt töltsék a szakmai gyakorlatuk. Nem véletlen, hogy a tornaterem az épület elejére került. Két évvel ezelőtt indult a VM4K-ban a konduktorsegítő szakirányú továbbképzés a Semmelweis Egyetem Pető András Kara közreműködésével. Ezek a hallgatók is itt fogják tölteni a gyakorlatukat – emelte ki a pénteki sajtótájékoztatón Hajnal Jenő. Mint hozzáfűzte, szeretnének létrehozni egy központot a Pető-módszerrel kapcsolatos tevékenységeknek. A tervek alapján a szűrések és az érintett gyermekekkel, felnőttekkel való gyakorlatok elvégzése is ebben az épületben fog folyni. Az MNT elnökétől azt is megtudtuk, hogy az épület műszaki átvétele és a tartományi illetékes titkárság által lebonyolított regisztráció után kezdődhet meg az intézmény működése. Arról is beszámolt, hogy egy külön parkolót alakítanak ki a szülők számára. Az óvodások a tálalókonyhában fognak majd étkezni, hiszen az épületben nem fognak konyhát üzemeltetni. Az intézményben a foglalkoztatottak száma 20-25 fő lesz, ám mindez a továbbiakban az igényektől függ és a csoportok iránti érdeklődéstől függ.

– Célunk, hogy minél jobban megkönnyítsünk a szabadkai szülők helyzetét a két bölcsődei és a három óvodai csoport megnyitásával. A Kárpát-medencei óvodafejlesztési programnak köszönhetően azok a kedvezmények, amelyek a többi határon túli óvodában jelen vannak, Szabadkán is meglesznek – mondta Hajnal Jenő.

A továbbiakban Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke szólt a megjelentekhez. Köszönetet mondott mindazoknak, akik részt vettek ebben a projektumban. Mint kiemelte, pénteken ünnepelte a Vajdasági Magyar Szövetség a huszonhetedik születésnapját.

Fotó: Gergely Árpád

Fotó: Gergely Árpád

– Huszonhét évvel ezelőtt azok, akik Zentán létrehozták a Vajdasági Magyar Szövetséget, arra szövetkeztek, hogy az itt élő magyar közösség közmegbecsülést örvendve tudjon boldogulni a saját szülőföldjén. Ezért kötöttük a szövetséget, ezért erősítettük meg újra és újra, ezért terebélyesedett ki a VMSZ egy olyan szervezetté, amelynek ma több mint tízezer tagja van, és olyan partnerrendszert épít, amelyben azok vannak benne, akik abban érdekeltek, hogy a közösség boldogulni tudjon. A szülőföldön való megmaradásnak és boldogulásnak nincs jobb példája, mint az óvoda. Az óvodaépítés nemcsak pénz, hanem ambíció és önkép kérdése is. A létrejövő intézménynek ez lesz a székhelye, és reményeim szerint lesz egy kihelyezett tagozata Újvidéken. A Forum épületének tartalommal való feltöltése mellett a nyomda is ki fog költözni, majd az épület egy óvodával és bölcsődével bővül. Azt szeretném, ha ilyen kihelyezett tagozatok máshol is lennének, ahol erre igény mutatkozik – ismertette a terveket a pénteki sajtótájékoztatón Pásztor István.

Ezenkívül a sajtótájékoztatón az is elhangzott, hogy mindegyik csoportot meg szeretnék nyitni szeptembertől. A többi óvodai intézményhez hasonlóan év közben is lehetőség van az iratkozásra.