2021. augusztus 5., csütörtök

Ružić: Nem történhet mulasztás a záróvizsga során

Branko Ružić oktatásügyi miniszter kijelentette, nem történhet egyetlen hiba sem a záróvizsga során, amelyet mintegy 68 ezer általános iskolás készül elvégezni a jövő héten: június 23-ától, szerdától június 25-éig, péntekig – írja a 021.rs hírportál.

Ružić az intézmények képviselőivel való tárgyalása során, amelyek résztvesznek az általános iskolai érettségi vizsga előkészületeiben és kivitelezésében, elmondta, hogy minden feltétel adott ahhoz, hogy az érettségi vizsga a lehető legjobban sikerüljön.

A miniszter felhívta a figyelmet arra, hogy nem történhet mulasztás, amely bármilyen módon veszélyeztethetné a folyamatot és amelyért nagyban felelős az emberi tényező. Bejelentette, hogy az esetleges mulasztásokat drasztikusan büntetik.

Az érettségi vizsga előkészületeiben és szervezésében az oktatásügyi minisztériumon és tanárokon kívül, a kormányfői kabinet, az IT és eUprava, az Oktatási és nevelési minőségét értékelő intézete, az Oktatás és nevelés minőségét fejlesztő intézet, a belügyminisztérium, a Szerbiai Posta, a Szervezési Tudományok Egyeteme, az Eonsistem, az esDnevnik, az egészségügyi minisztérium és Szerbiai Gazdasági Kamara vesz részt.