2024. március 29., péntek

Korlátozott ideig, de nem szükséges PCR-teszt a Görögországba való belépéshez

Hivatalosan is közzétették a közös miniszteri döntést, miszerint elfogadják a 48 óránál nem régebbi antigén tesztet, a gyermekeknek 12 éves korig pedig nem kell tesztelést végezniük – írja a B92 hírportál.
A hírt, hogy a döntést hivatalosan is meghozták, a Live from Greece nevezetű Facebook csoport tagjaival Ivana Stanojević adminisztrátor osztotta meg. Elmondása szerint a dokumentumban az áll, hogy a döntés tíz napra szól, vagyis a június 19-e és 28-a közötti időszakra vonatkozik.
Ezek a szabályok Szerbiára, Bosznia-Hercegovinára, Montenegróra és Észak-Macedóniára vonatkoznak. És ami a legfontosabb, hogy holnap, június 19-én 6 órától június 28-án 6 óráig érvényes – áll a bejegyzésben.
Az időbeli korlátozás azért áll fenn, mert Görögországban folyamatosan felülvizsgálják az aktuális fennálló járványhelyzet alakulását. Amennyiben a helyzet a mostanihoz hasonlóan kedvező lesz a továbbiakban is, akkor minden bizonnyal ez az intézkedés a későbbiekben is érvényben marad.
Tatjana Matić kereskedelmi, idegenforgalmi és telekommunikációs miniszter kérte a Görögországba utazó polgárokat, hogy kövessék a hivatalos közleményeket.
– Kérem minden polgárunkat, hogy mielőtt útnak indulnának mindent ellenőrizzenek le, mivel most kell egy kis idő, amíg a döntés érvénybe lép és a megfelelő Hivatalos Közlönyben is megjelenik. Különös figyelmet szenteljenek a dátumnak is, amikor el akarnak indulni, hogy a döntés akkor már valóban életbe lépett-e – mondta Matić.