2021. augusztus 2., hétfő

FRISSÍTETT – Indul a zentai nyár

Június utolsó hétvégéjén tartják a zentai Tiszavirág fesztivált

Tegnap reggel újra összeült Zenta község rendkívüli helyzetek községi törzskara. A tanácskozáson az egyik legfontosabb napirendi pontja a Tiszavirág fesztivál megtartása volt.

Czegledi Rudolf, Zenta község polgármestere megkeresésünkre elmondta, hogy a legfrissebb adatok szerint jelenleg 14 aktív fertőzött van a község területén, amely egy igen kedvező adat, hiszen már nagyon régóta nem volt ilyen alacsony ez a szám. Rámutatott, hogy a tavalyi év végén és az idei év elején közel 360 koronavírus fertőzött volt.

– A jelenlegi kedvező adatok tükrében a törzskar azt a döntést hozta, hogy meg lehet tartani a Tiszavirág fesztivált – emelte ki a polgármester, azonban felhívta a szervezők figyelmét, hogy aktivizálják a Covid-ellenőröket, akik figyelmeztetik az embereket, amennyiben szükséges, a maszkhordásra és a távolságtartásra.

A polgármester azt is elmondta: úgy véli, hogy csökken az oltási kedv a község területén, ezért arra kér mindenkit, aki még nem vette fel a védőoltást, hogy tegye meg, hiszen még nem értük el azt a számot, amely nagyobb biztonságot nyújtana.

Laskovity Kornél, Zenta Község Idegenforgalmi Szervezetének igazgatója emlékeztetett, hogy idén már 9. alkalommal tartják meg ezt a nyárindító fesztivált. Elmondta, hogy a tavalyi évhez hasonlóan az idén is az utolsó pillanatig vártak arra, hogy zöld utat kapjon a rendezvény.

– A háttérben mi folyamatosan tevékenykedtünk, feltételesen lebeszéltük a zenekarokkal is a fellépéseket, csak arra vártunk, hogy milyen intézkedéseket, illetve enyhítéseket hoznak, mind köztársasági, mind pedig helyi szinten – magyarázta Laskovity.

Mindennek ellenére a szervezők az idei évben is gazdag programmal készültek. A megszokott kézműves- és borutca mellett minőségi zenei programok is várnak a Tisza-parti sétányra érkezőkre, amely erre a pár napra egy igazi fesztivál helyszínné változik át.

Már hagyománnyá vált, hogy a fesztivált a Zenta város Fúvószenekarának koncertje nyitja meg. Ezt követően a nagyszínpadot este 9 órától a Sin Seekas együttes veszi birtokába, még a borutcában lévő kisszínpadon Mirko Popov akusztikus koncertjét hallgathatják az érdeklődők.

Szombaton a zenei programok már délután 5 órakor elkezdődnek a helyi Stevan Mokranjac Alapkfokú Zeneiskola növendékeinek hangversenyével. A kisszínpadon 18 órától a Juhász Zenekar, ezt követi 20 órától a Contrabayando akkusztikus koncertje.

A nagyszínpadon 19:45-kor az „ABBA” Tribute Band, majd 22:15-től Laki & friends húzza a talpalávalót, az estét fél 12-kor a fesztivál kedvéért újra összeálló Uprize együttes zárja.

A zenei programokat a hagyományos fáklyás-hajós felvonulás szakítja majd meg 21 óra 45 perckor. Aki pedig táncos lábúnak érzi magát, de aki nem, az is nyugodtan bekapcsolódhat az este 8 órakor kezdődő táncházba az alsó-rakparton.

A szervezők mindenkinek igyekeztek érdekes programokat biztosítani. A gyermekeket vidámpark várja majd a fesztivál ideje alatt, a horgászat kedvelőit szombat reggel 8 órától retro horgászverseny, a főzés szerelmeseit pedig a Pauk amatőr szakács egyesület által szervezett főzőverseny fogadja a fesztivál zárónapján reggel 8 órától.

– Fontos kihangsúlyozni, hogy ez egy nyárnyitó rendezvény, és nagy hangsúlyt fektettünk a hangulatra. Talán ez is az egyik legerősebb vonzereje ennek a rendezvénynek. Ami a zenei kínálatot illeti, igyekeztünk úgy összeválogatni, hogy mindenki találjon kedvére valót. A Tiszavirág fesztivál nem arról szól, hogy világhírű előadók legyenek a színpadon, hanem minőségi, jó előadók, akik szórakoztatják a közönséget – magyarázta Laskovity, és hozzátette, hogy ez egy örömfesztivál, ahova kijönnek az emberek, barátkoznak, és egy jót szórakoznak a Tisza mellett.