2024. március 29., péntek

Szeptembertől diákotthon

A Mezőgazdasági Iskola szomszédságában várja lakóit a százkét férőhelyes kollégium

A Prosveti Pregled szakfolyóirat is közzétette, hogy a topolyai diákotthon várja a tanulókat a következő tanévtől, tehát szeptemberi kezdéssel. A pályázatra vonatkozó örömhírt Fremond Árpád köztársasági képviselő és Vicsek Annamária is megosztotta közösségi oldalán. Vicsek Annamária azt is közzétette, az ő feladata volt elérni az oktatási minisztériumnál, hogy a topolyai intézmény bekerüljön a középiskolai diákotthonok hálózatába. Ez azt jelenti, hogy a fenntartása, így az alkalmazottak fizetése is az országos költségvetésből lesz biztosítva. Az alkalmazottak felvételére a minisztérium jóváhagyására is szükség van. A közeljövőben pályázatot kell kiírni a munkavállalók számára, az iratkozást követően pedig a diákok felvételére is. Ezzel a Vajdaság bármely területéről érkező tanulóknak színvonalas szállást, étkezést és tanulási feltételeket biztosítanak, Topolya pedig új munkahelyekkel gyarapszik.

Korábban már beszámoltunk róla, a tanulóifjúságot kétágyas szobák várják majd, amelyek mindegyikéhez kis előszoba, konyhasarok és külön fürdőszoba is tartozik. Tanulószobákat és társalgókat is kialakítottak, ahol a gyerekek közül többen is tartózkodhatnak egyszerre. A kollégiumi elhelyezésre a topolyai Sinkovics József Műszaki Középiskola, a Dositej Obradović Gimnázium és Közgazdasági Iskola tanulói is pályázhatnak. A szállás mellett főtt ételt is biztosítanak a bennlakóknak, amit az intézmény jól felszerelt, korszerű konyhájában készítenek el.