2024. április 20., szombat

Az ország legjobbjai között

Két kúlai diák első és egy pedig harmadik helyezést ért el

Nagy volt az öröm az elmúlt napokban a kúlai Petőfi Brigád Általános Iskolában, ugyanis Igrački Nađa nyolcadikos diáklány az első, míg Anđela Durk harmadik helyen végzett robotikából, Pinterić Aljoša ugyancsak nyolcadikos tanuló pedig szerb nyelvből lett első az országban.

Az idén a požareváci Szent Száva Általános Iskola adott otthont a 6. ROBO-INT-IVENT országos versenynek, amelyben az általános iskolák felsősei robotikából mérték össze tudásukat. A községi és a tartományi döntőt követően a kúlai iskola két diákja jutott el a legjobbak közé.

− Požarevácon összesen 75 diák versenyzett három területen: elektrotechnika, elektronika és mechatronika. Először egy tesztet kellett megoldani, majd a kapott alkatrészekből gyakorlati feladatot kaptunk, pontosabban egy áramkört kellett összerakni. Jómagam olyan áramkört készítettem, amelyben egyszerre három égőnek kellett világítani. Közben a tanárok és a zsűri folyamatosan ellenőrizték a munkákat. Itthon már készítettünk ehhez hasonlót fizikából, továbbá sok minden megtalálható az interneten is, csak érteni kell a lényeget – magyarázta Igrački Nađa.

Anđela Durk, aki hatodikosok korcsoportjában utazott Požarevácra elmondta, hogy a községi döntőn első lett, a Zomborban tartott körzeti versenyen pedig második, és így jutott el a köztársasági versenyre, ahol sokkal nehezebb feladatok várták a diákokat.

− Elég sokat készültünk, ami kicsit megterhelő volt, hiszen az iskolában nem tanultam még elektronikát. Bačić Lídia tanárnő folyamatosan dolgozott velünk, sok mindent elmagyarázott, sajnos a teszten voltak kevésbé érthető feladatok is, emiatt lettem harmadik – nyilatkozta a hatodikos diáklány.
Szerb nyelvből a köztársasági versenyre május 30-án került sor Belgrádban. Pinterić Aljoša elmondta, hogy a községi versenyt követően a zombori körzeti versenyen második lett.

− A Belgrádban tartott köztársasági versenyen kizárólag nyelvtanból versenyeztünk, a teszten összesen 20 kérdés szerepelt, a versenyidő másfél órát tartott. Számomra egyáltalán nem volt nehéz a verseny, amelyen egyébként csaknem 300 nyolcadikos diák vett részt – mesélte Aljoša.