2024. március 28., csütörtök

Vérciki

A szlengben használatos ciki szónak olykor a vérciki származékával élnek a beszélők, rendszerint nagyon kínos hatású, igen kellemetlen helyzetre vagy viselkedésre utalnak vele: Vérciki helyzetbe hozta magát a strandra leugró BMW-s. – Vérciki: élő legenda halálhíre jelent meg az egyik napilapban. – A helyzet vérciki volt, de áldottam az eget, hogy legalább most még nem lát. – Dopeman szerint vérciki, hogy számon kérik egy dal miatt. – Zseniális vagy vérciki ötlet. – 10 dolog, amit semmiképp ne csinálj a repülőn, ha nem akarsz vérciki lenni. – Kárpáti Rebeka szerint vérciki pár hónapos gyerekekkel reklámozni az interneten. – Korlátlan szabadságot ígér a Matáv vérciki Internet-reklámkampánya. – Vérciki a két Barca-játékos szinkronszimulálása. – Aztán jött egy nő, aki tekert, nyilván vérciki volt, hogy én meg BKV-val rohangálok utána. – „Vérciki”, amikor a szülők felszabadulnak Facebookra, és szinte az egész életünket megosztják másokkal. – Kisvárda, kisfoci, ez egy hörcsögnek is vérciki. – Várhatóan jövőre is ugyanez a vérciki nyomasztást fogják adni a szervezők. – Vérciki, amit Matolcsy könyveivel csináltak, a neveket pedig kitakarták. – Szerintem ez azért nem annyira vérciki, persze, hazabeszélek. – Namármost vannak olyan kérdések, amelyek annyira alapvetőek, és (látszólag) olyan szinten van velük tisztában mindenki, hogy vérciki föltenni őket.

A vérciki minősítést személy, eszköz, alkotás, jelenség, esemény stb. is megkaphatja: Senki nem akarja elvállalni a vérciki András herceg szerepét a Koronában. – 10 dolog, amit semmiképp ne csinálj a repülőn, ha nem akarsz vérciki lenni. – Tíz kütyü, amiért régen megőrültünk, de ma már vérciki. – Kattints a képre, és jön a vérciki dolgokból összeállított galéria! – Vérciki nyakban lógó telefonok! – Hordtál olyan ruhát, amiről akkor meg voltál győződve, hogy menő, de visszagondolva vérciki volt? – Kamaszkoromban már vérciki volt ez a szatyor… – Vérciki, az étel ellen elkövetett merénylet, vagy a hétköznapokban szégyenérzet nélkül felhasználható gyorssegély anyáink kedvenc fűszere? – Tudnátok linkelni valami vérciki zenét? – Újabb vérciki jelszóhibát találtak az Apple Mac gépein. – Vérciki műveltségi vetélkedő a Való Világban. – Újabb vérciki Ballatines Music Awardson vagyunk túl ...

Van, amikor a beszélő a vérciki szót nem tartja eléggé kifejezőnek, ezért fokozott formájával él, vagy megtoldja valamilyen fokozó értelmű szóval: Hamarosan lesz ennél vércikibb is! – Igen, tudom, így még vércikibb, hogy összesen csak kétszer láttam. – Kár, hogy életem legvércikibb családi élménye is ide tartozik.  – A TV2-t védeni pedig ultra vérciki.