2024. április 17., szerda

Orbán: Gyurcsány az ellenzék igazi vezére

A Fidesz elnökének évadzáró beszéde Debrecenben a párt kihelyezett ülésén

A járvány és a bevándorlás mellett a legnagyobb veszély, amely az országot fenyegeti, az az, ha Gyurcsány Ferenc újra a hatalom közelébe kerül – mondta Orbán Viktor miniszterelnök évadzáró beszédében a Fidesz-KDNP frakció debreceni kihelyezett ülésén a Magyar Nemzet szerda esti beszámolója szerint.

A napilap a honlapján azt írta: „a képviselők minden eddiginél jobban várták a miniszterelnök beszédét, aki az egyik legszenvedélyesebb előadását tartotta". A miniszterelnök összegzését a járványhelyzettel kezdte. „Orbán Viktor nem köntörfalazott, összegzése szerint az elmúlt egy évben súlyos nemzetközi válság volt, nemcsak egészségügyi, de gazdasági is, amely súlyosan érintette a családokat, szétzúzta a hagyományos emberi kapcsolatokat". Egyszerre volt tehát egészségügyi, gazdasági és szociális válság – hangsúlyozta a miniszterelnök.
Orbán Viktor véleménye szerint Magyarország ezt a tripla válságot európai és világszinten is kiemelkedően jól kezelte, szerinte megnyertük az európai oltási versenyt, Európában Magyarországot tekinti a legjobban átoltott országnak. A kormányfő megerősítette, a sikeres oltásnak vannak gazdasági eredményei is, mert az országot egy-másfél hónappal korábban tudták újraindítani más európai országokhoz képest, ez a gazdasági növekedésben minimum 1 százalékos többletet jelent – ismertette.
A cikk szerint a miniszterelnök kiemelte, a beadott oltások száma lehetővé tette, hogy a gazdaságot újraindítsák. Megismételte, „hogy egyetlen képviselő se felejtse el: ahhoz, hogy a gazdaság 2022 elejére visszatérjen a válság előtti szintjéhez, 5,1 százalékos növekedés kell az idén". Ennél magasabb növekedés esetén, minimum 5,5 százaléknál jelentősen csökkenteni tudják a munkát terhelő adókat, 200 ezer forintra tudják emelni a minimálbért, nyugdíj-prémiumot kapnak az idén a nyugdíjasok, és jövőre folytatják a 13. havi nyugdíj visszaépítését.
„A miniszterelnök hangsúlyozta, lesz családi adó-visszatérítés, februárban visszaadják a gyermeket nevelő családoknak azt az adót, amelyet 2021-ben befizettek, és a dolgozó fiatalok adóját is eltörölték, a pénz, amit megkeresnek, az náluk is marad" – olvasható a cikkben.
A Fidesz elnöke a közelgő választások kapcsán „útba igazította a képviselőket, és harcra szólította társait" – írta a Magyar Nemzet, hozzátéve: „a miniszterelnök szerint a kampányban elég, ha az igazat mondják a jelöltek, amely nem más, mint hogy valójában a Gyurcsány a főnök". Orbán Viktor beszédében úgy értékelt: „Gyurcsány Ferenc az igazi ellenfél, Karácsony és a többiek csak epizódszereplők".
„Gyurcsány osztja a szerepeket, az ő kezében van minden, ezt ne felejtsétek el! Mi tudjuk az igazságot, de azt mindenkinek meg kell tudnia!" – fogalmazott a kormányfő.
Orbán Viktor ezt követően megismételte, hogy szerinte nagyon fontos, hogy emlékeztessék az embereket arra, milyen ember Gyurcsány. A miniszterelnök szerint, ha Gyurcsány Ferenc visszatér, a baloldal újra megemeli az adókat, különösen a gyerekesekét, beengedik a migránsokat, és megemelik a rezsit
„A Fidesznek ezt kell megakadályoznia" – hangsúlyozta.
A cikk szerint a kormányfő Karácsony Gergely főpolgármesterről úgy beszélt, mint aki csak egy epizódszereplő a Gyurcsány-show-ban. A miniszterelnök szavai szerint Karácsony Gergelynek nem a Fidesszel van vitája, hanem a való élettel, a múltjában rejlő hazugságokkal, a nyelvtudás hiányával és a városvezetéssel – írta a Magyar Nemzet a honlapján.

„Magyarországon nincs helye az LMBT-őrületnek"

„Még a Szentatya sem védett az álhírek ellen" – nyilatkozta Orbán Viktor miniszterelnök a Glas Koncila horvát hetilap csütörtöki számában a pápalátogatással kapcsolatban a szeptemberi budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszuson. A kormányfő kifejtette: a magyar álláspont szerint a Szentatya egyszerre állam- és egyházfő, államfőként a legnagyobb tiszteletadás illeti meg, ha pedig a katolikus egyház fejeként érkezik, keresztény alázattal fogadjuk.
Közölte: a kongresszus nem magyar esemény, hanem egy Magyarországon megrendezendő nemzetközi rendezvény, amelyre a pápa is ellátogat. Ez bizonyos protokolláris kérdéseket hagyott nyitva, így megnyitott egy rést – fogalmazott. Hozzátette: „az egyház- és keresztényellenes körök kezdtek el ebbe a résbe lőni".
Orbán Viktor arra is kitért: „ha a multikulturális kordivattal úszol, mindent elvesztesz, ami fontos az életben". Magyarország nagy árat fizet azért, mert nem hajlandó aláírni az Isztambuli Egyezményt, és visszautasítja a hidegháborús politika bármilyen támogatását; hogy nem rúg bele a nyugatiakkal együtt az orosz elnökbe, hanem megadja neki az őt megillető tiszteletet; mert védi a keresztény családmodellt; mert itt nincs tere az LMBT-őrületnek; nagy árat fizet a migrációval kapcsolatos álláspontért is, és mert nem fogadja el a brüsszeli bürokráciát, hanem ellensúlyként közép-európai együttműködést kíván építeni.
„De ha nem fizetjük meg ezt az árat, és nem képviseljük az érdekeinket, talán kényelmesebben fogunk élni, de a végén sokkal többet veszítünk" – vélte.
A magyar miniszterelnök szerint a nyugatiak úgy döntöttek, hogy egy posztnacionális és posztkeresztény világban akarnak élni, és azt akarják, hogy mi is így éljünk. Ezért ha a regionális együttműködésben olyan szellemiség jelenik meg, amely a nemzeti, keresztény kultúrák védelmét is magába foglalja, rögtön jönnek az ideológiai támadások – magyarázta. Hozzátette: ez egy balliberális támadás, amely Brüsszelből indul ki, és kapcsolatban van az amerikai liberális politikai és gazdasági erőkkel. (Forrás: MTI)