2021. július 25., vasárnap

Selaković: A csúcstalálkozó résztvevői csalódtak az EU-ban

Nikola Selaković külügyminiszter kijelentette, hogy az Antalyában megtartott csúcstalálkozó résztvevői csalódottak, amiért Brüsszel zárt ajtót mutat a Nyugat-Balkán számára – írja az N1 hírportál.

Nem volt lehetőségünk egymást fényezni, hanem közös üzenetet küldtünk Brüsszelnek, hogy beszélhessünk a kiváló kapcsolataink eredményeiről – mondta Selaković az újságíróknak Antalyában, a Délkelet-Európai Együttműködési Folyamat csúcstalálkozóján.

Kihangsúlyozta, hogy tárgyalásokat folytattak a kapcsolatok erősítéséről és a mini-Schengenről is.

Ha megfigyeljük a részvételünket az ilyen kezdeményezésekben és folyamatokban, amelyekben annyi nehéz és nyílt kérdés merül fel, akkor bizonyos vagyok benne, hogy ilyen gyűlésekre soha nem kerülne sor. A jó oldala a találkozónak, hogy nyíltan beszélünk a problémákról, de azokról is, amelyek a jövőben jó kezdeményezéseket jelenthetnek – mondta a külügyminiszter.

A találkozó végén egy határozatot fogadnak majd el.

Szerbia álláspontjával kapcsolatban elmondhatom, hogy az európai integrációban vagyunk érdekeltek, nem pedig az euroatlantiban. Olyan állam vagyunk, amely kikiáltotta katonai semlegességét és együttműködik különféle katonai szervezetekkel, de nem tagja azoknak – hangsúlyozta ki Selaković.

Kiemelte, hogy Szerbia készen áll megosztani a folyamatokat másokkal is a régióban.

A Délkelet-Európai Együttműködési Folyamat csúcstalálkozóján Albánia, Bosznia-Hercegovina, Bulgária, Montenegró, Görögország, Horvátország, Moldova, Románia, Észak-Macedónia, Szerbia és Törökország képviseli magát.