2021. július 28., szerda

Szerbia 11 millió eurót kap a migránsok támogatására

Aleksandar Vučić elnök, miután aláírta az EU támogatási szerződését a migráció kezelésével kapcsolatosan, kijelentette, hogy Szerbia a migránsok támogatására fordított kapacitások erősítésére és az oktatásukra több mint 11 millió eurót kap – írja a Szerbiai RTV.

Vučić elnök kihangsúlyozta, hogy ezek jelentős források, amelyeket az EU és az európai adófizetők adtak Szerbiának. Az elnök ezeket a kijelentéseit Ylva Johansson uniós belügyi és migrációs biztossal való megbeszélését követően, valamint a szerződés aláírása után tette, amelyet még Jadranka Joksimović európai integrációs miniszter, Sem Fabrizi, az EU szerbiai küldöttségének vezetője és Lidija Marković, a Nemzetközi Migrációs Szervezet képviselője is ellátott kézjegyével.

Szerbia területén 38.226 illegális határátlépést akadályoztak meg, amelyből 17.205 a belépésnél és 21.021 a kilépésnél történt, ez pedig 89 százalékos növekedést jelent a 2019-es esztendőhöz képest. Tehát hatékonyabbak lettünk, és összehasonlíthatatlanul jobb eredményeink vannak – mondta Vučić.

Ylva Johansson uniós belügyi és migrációs biztos elmondta, hogy Szerbia bebizonyította, hogy az EU erős és megbízható partnere a migrációs problémák megoldásában. Hozzátette, hogy Aleksandar Vučić elnökkel és Jadranka Joksimović európai integrációs miniszterrel kiváló és eredményes tárgyalást folytatott.

Értékelem, hogy aláírtuk ezt a 2,3 millió euróról szóló szerződést, amely egy nagyobb segély részét képezi. Az EU mindig is partnere volt Szerbiának a migrációs problémák megoldásában. Bebizonyítottátok, hogy megbízható partnerek vagytok. Az embereket megfelelő módon kezeltétek. Gratulálok Szerbiának a migránsok oltakozásáért tett erőfeszítéseiért – jelentette ki Johansson a sajtótájékoztatón.