2024. április 20., szombat

Terjeszkedik a Continental

Miloš Vučević polgármester tegnap megbeszélést folytatott Saša Ćoringával, a Continental Automotive Srbija vállalat igazgatójával és a német vállalat képviselőivel.

A megbeszélések középpontjában a Continental által tervezett, új, kutatási-fejlesztési központ volt, a polgármester véleménye szerint végleg bebizonyosodott, hogy a német vállalat újvidéki beruházásai mérföldkövet jelentettek a tartományi székváros gazdasági vonzásának a növelésében.

– A Continental teljesített mindent, ami a szerződés szerint kötelessége volt, sőt még többet! Minden találkozásunkkor újabbnál újabb ötletekkel állnak elő, olyan projekteket készítenek, amelyeket az újvidéki önkormányzattal és az egyetemmel együttműködve szeretnének megvalósítani. A Pupin Palotában újabb 1000 négyzetméternyi területet bérelnek ki, ami azt jelenti, hogy összesen immár 9000 négyzetméternyi területen üzletelnek Újvidék központjában. Reményeim szerint a Continental is részt vesz majd a tudományos-technológiai park működésében, amelyet a nyár végén nyitunk meg a vállalatok számára. Várom már a Continental greenfield beruházásának a kezdetét is, amelyet Káty közelében, a Nagybecskereki út mellett létesülő új ipari parkban valósítanak majd meg. Ez talán a legvonzóbb terület az új ipari park megépítése szempontjából. Befejeztük az archeológiai kutatásokat itt, augusztusban pedig már megkezdődhet a telek közművesítése. Az újvidéki önkormányzat csaknem 1 milliárd dinárt irányoz elő az új ipari park kialakítására, hiszen az Észak 4 ipari zóna befogadókapacitás már szinte teljesen telítődött. A Continental számíthat önkormányzatunk támogatására, és főként annak örülök, hogy a németországi vállalatban megbecsülik a szerbiai szakembereket és lehetőséget nyújtanak számukra arra, hogy kibontakozzanak. Sokan jutnak majd munkához a Continentalban, kiváló fizetéseik lesznek, nem kell a megélhetésért külföldre költözni, itt is boldogulhatnak az emberek. Remélem, hogy a jövőben egyre többen térnek majd vissza Újvidékre, mert jól fizető munkahelyek várnak a szakemberekre – magyarázta Vučević.

Markus Moel, a Continental igazgatóhelyettese kifejtette, Újvidéken most a személygépkocsi-felhasználók tapasztalataival foglalkozó részlegbe fektetnek be.
– Új munkaerőt veszünk fel, és potenciálunkat a gyártásra összpontosítjuk. Tervben van egy greenfield (zöldmezős) beruházás, amelyet az Újvidéki Egyetemmel karöltve valósítunk majd meg. Hamarosan találkozunk a Műszaki Kar képviselőivel, hiszen sok mérnökre lesz szükségünk a terv végrehajtásához. A következő években több mint 200 mérnöknek nyújtunk majd munkát, mert csak így leszünk képesek a termékeink megfelelő mértékű fejlesztésére – mondta Moel.
Ćoringa hangsúlyozta, minden beruházásuk mögött rengeteg munka áll.
– Köszönettel tartozok a vállalat azon részlegeinek, amelyek már Újvidéken működnek, és új technológiákat fejlesztenek. A szerbek a legfelkészültebbek arra, hogy új trendeket vezessenek be, ezért is alakul meg a vállalat újabb részlege Újvidéken. A kollégáim éjjel-nappal dolgoztak azon, hogy bebizonyítsák megfelelőségüket: Újvidék felkészült az újabb kihívásokra – véli Ćoringa.