2021. július 25., vasárnap

Faluszépítés

Kishegyes központjának rendezésén dolgoztak a fiatalok – Hamarosan bulival kezdődik a nyár

A VMSZ kishegyesi ifjúsági fóruma összehozott egy igen aktív kis csapatot, akik sok megmozduláson részt vesznek. A csapat legutóbb a Nők Kishegyesi Fóruma székházának szépítésében és rendezésében segédkezett, valamint a faluban található keresztek felújításában, számolt be lapunknak Kálmán Virág, a Kishegyesi Ifjúsági Iroda koordinátora és az ifi fórum aktivistája.

Kálmán Virág
Kálmán Virág

– Úgy éreztük, hogy mi is szeretnénk tenni valamit a falunkért, és az az ötletünk támadt, hogy átfestjük a közterületeken lévő virágtartókat, mert már elég elhanyagolt állapotban voltak. Ebben az akcióban a Vöröskereszt aktivistái is részt vettek és összesen 26 virágtartót festettünk át. Emellett szeretnénk a falu központjában lévő hidakat és szemeteseket is átfesteni. Ez az akciónk azért is aktuális, mert június 18-án lesz a ballagás az általános iskolában, és szeretnénk addigra szebbé tenni a falu központját – számolt be Kálmán, majd arról is szólt, hogy a faluszépítés keretében szeretnék a falu bejáratainál lévő üdvözlőtáblákat is felújítani és átfesteni.

A VMSZ ifi fórumának a faluszépítés mellett a nyára vonatkozóan is vannak tervei. Június 25-én egy ifjúsági bulit fognak szervezni, tudtuk meg a koordinátortól.
– Korábban két bulit is szerveztünk, és mindkettő nagyon jól sikerült, sok fiatalt tudtunk megmozgatni. Sajnos, a járványhelyzet miatt minden leállt, ezért csak most folytathatjuk amit megkezdtünk. A nyarat a 25-ei bulival kezdjük, majd három tagunk részt vesz a VIFÓ nyári szabadegyetemén. A nyár folyamán további bulikat is szeretnénk szervezni, mert van rá igény a fiatalok részéről – fogalmazott Kálmán.