2024. április 16., kedd

Vesić: Ma estétől enyhítések Belgrádban

Goran Vesić, Belgrád alpolgármestere kijelentette, hogy a helyi válságstáb enyhítő intézkedéseket hoz majd azt követően, hogy Szerbia Kormányának határozatai megjelennek a Hivatalos Közlönyben.

Az újonnan hozott intézkedések azonnal hatályba is lépnek.

Ennek alapján a lakóépületekben lévő vendéglátó helyek hétköznap éjfélig, míg hétvégén hajnali egyig tarthatnak nyitva, mint ahogyan a járvány előtt is volt. A zene is hajnali egyig szólhat.

Hozzátette, hogy nyílt és zárt téren 500 személyig megengedett a gyülekezés, emellett megszervezhetik a ballagásokat, lakodalmakat, kihelyezett tanórákat és kirándulásokat, természetesen az egészségügyi szabályok betartása mellett.

Vesić elmondta, hogy a boltok munkaideje korlátlan, emellett a szurkolók is részt vehetnek a sporteseményeken, azzal a feltétellel, hogy a csarnokok 30 százalékos kapacitással működhetnek zárt, még nyílt téren 50 százalékkal.

Az alpolgármester elmondta, hogy a fővárosban már a felnőtt lakosság 52,2 százaléka felvette az első oltást, míg 47,7 százaléka megkapta mindkettő dózist.