2024. március 29., péntek

Mégis lesznek fesztiválok a nyár folyamán

A Szerbiai Egyesült Fesztiválok szervezete engedélyt kapott az országos válságstábtól a nyári események megtartására. A rendezés feltételeit már korábban megjelentették a Safe Events Serbia nevezetű biztonsági szabályzatban. Ezek szerint a belépést azokra korlátozzák, akik felvették az oltást, vannak antitestjeik a kihevert koronavírust követően, vagy pedig negatív PCR-, vagy antigén teszttel rendelkeznek – írja a B92 hírportál.

A szabályzat a legújabb tudományos kutatások alapján lett összeállítva, amelyeket egész Európában végeztek. Ezek bebizonyították, hogy az eseményre való belépést követően, a felsorolt korlátozások mellett, a fertőzés lehetősége elenyésző. A fesztiválok ennek köszönhetően pedig a legbiztonságosabb helyek lesznek a világon. Az első engedélyeket a júniusban és júliusban tartandó fesztiválok kapták meg, mint az Arsenal, vagy az EXIT, míg az augusztusiak, mint a Lovefest, Beerfest és a Nišville ezt hamarosan szintén kézhez kapják.

Ezzel az intézkedéssel Szerbia az USA-hoz, Belgiumhoz, Hollandiához, Dániához és még sok más országhoz hasonlóan hivatalosan is megkapja a fesztiválokkal teli nyarat. Ennek ellenére még csak most fog kiderülni, hogy a járvány mekkora következményeket hagyott hátra a mentális egészségben. Az eddigi tanulmányok azt mutatják, hogy a depresszió 700 százalékkal növekedett meg.

A Szerbiai Egyesült Fesztiválok szervezete a szerb kormány Szerbia alkot elnevezésű nemzeti platformján keresztül, valamint az egészségügyi minisztérium, Belgrád és Újvidék városaival együtt kampányt indítottak a fiatalok oltakozásának serkentésére. A cél, hogy június 21-ig a felnőtt lakosság több mint 50 százaléka felvegye az oltást. Az EXIT által a jegyvásárlók körében elvégzett kutatás eredményei azt mutatják, hogy 64,4 százalékuk be van oltva, 8,2 százalékuknak vannak antitestjei, ezzel pedig a látogatók több mint 70 százaléka immunizálva van. A többiek PCR- és gyors antigén teszteket fognak végezni.