2024. április 19., péntek
KRAGUJEVACI FIAT

Folytatódik a sztrájk

Példátlan törvényszegéssel vádolják a vállalatvezetést a Fiat Plastic munkásai: a szakszervezeti vezetőséget kitessékelték a cégből, mert fizetésemelést mert követelni

Tiltólistával szembesültek a Fiat Plastic gyár kapujában azok a szakszervezeti tagok, akik a kragujevaci gyárban dolgozók bérének növeléséért küzdenek. A Fiat Chrysler Automobiles (FCA) csoporthoz tartozó részleg munkásai év eleje óta harcolnak azért, hogy a szerbiai gyár alkalmazottjai ugyanolyan bánásmódban részesüljenek, mint az anyavállalatban dolgozók.

A vállalat vezetése az után hozta nyilvánosságra a tiltólistát, hogy a gyár Önálló Szakszervezete bejelentette a sztrájk folytatását – mondta az N1 televíziónak Zoran Miljković, a sztrájkbizottság elnöke, akinek a gyárba való belépést is megtiltották.

– A vállalat vezetősége a belépőkártyámat is érvénytelenítette, a kapun pedig megjelentették azoknak a névsorát, akik ezentúl nem léphetnek be a gyár területére. Ez példátlan törvényszegés, így jelenleg feljelentést írunk a munkaügyi felügyelőségnek – ecsetelte a helyzetet az elnök, aki szerint a dolgozóknak a 90 százaléka részt vesz a sztrájkban.

A szakszervezet közleményében hangsúlyozzák, hogy a Fiat Plastic munkásai továbbra is tiltakoznak az év elején lecsökkentett fizetések miatt, de felszólalnak a sztrájkban részt vevők ellen alkalmazott törvénytelenségek ellen is.

A közleményében kiemelik, hogy a vállalat vezetősége annak ellenére is kényszerszabadságra küldte a munkásokat, hogy kihasználták a koronavírus-járvány idején foganatosított össz állami támogatást. A szakszervezeti tagok állítása szerint miközben a munkások kényszerszabadságon voltak, a termelés egy részét áthelyezték az FCA csoporthoz tartozó másik gyárba. Ezzel pedig mesterségesen teremtették meg a feltételeket ahhoz, hogy a Fiat Plastic-ban dolgozókat műszaki feleslegként kezeljék. Mindezt annak érdekében tette a vállalatvezetés, hogy megfélemlítse a sztrájkban részt vevő munkásokat – áll a közleményben. Ugyanitt hangsúlyozzák, hogy az átszervezésről nem értesítették a szakszervezetet, az intézkedésekkel pedig többszörösen is megsértették a szerbiai munkaügyi törvényt és a sztrájkra vonatkozó, hatályban levő rendelkezéseket is.

„Már korábban is figyelmeztettünk arra, hogy a vállalatunk vezetőségéhez hasonlóan más külföldi befektetők is tömegesen sértik meg a szerbiai törvényeket, és semmibe veszik a munkásaik amúgy is megcsorbított jogait. A legtöbb esetben mindezt tétlenül szemlélik az illetékes hatóságok, de hallgatásba burkolóznak a különböző szakszervezetek és a közvélemény is” – állítják a Fiat Plastic Önálló Szakszervezetének tagjai.

Ugyanakkor kifejezik reményüket, hogy az illetékesek „összegyűjtik a bátorságot ahhoz, hogy útjába álljanak a külföldi befektetők telhetetlenségének, és megakadályozzák törvénytelen tetteiket”.