2024. április 19., péntek

Kinek jelentsük az erőszakot?

Társadalmi kerekasztal-beszélgetést tartottak a Városházán

Tegnap a szabadkai Városháza dísztermében kerekasztal-beszélgetést tartottak Az intézményekbe vetett bizalom – Kinek jelentsük az erőszakot? címmel. A rendezvény egy háromrészes programsorozat második állomásaként valósult meg. A beszélgetést dr. Zoran Pavlović tartományi jogvédő moderálta. A rendezvényen jelen volt dr. Pásztor Bálint, a szabadkai városi képviselő-testület elnöke is.
A rendezvényt megelőzően a médiának adott nyilatkozatában Zoran Pavlović a megelőzés fontosságát hangsúlyozta.
– Több mint tíz évvel ezelőtt Szabadkán kezdtem meg a tevékenységemet, amelynek fókuszában az erőszak elleni küzdelem áll, és személyes praxisomban és ombudsmanként azóta is ez szerepel az érdeklődésem középpontjában. Az erőszak megállításához teljes körű összefogásra van szükség, amiben részt kell vennie a tömegtájékoztatási eszközöktől kezdve a civil szférának és az állami intézményeknek egyaránt. Célunk az, hogy az erőszakkal szemben érvényesítsük a nulla tolerancia elvét. A téma nem új, korábban is sok szó esett róla, de szem előtt kell tartanunk, hogy elsősorban a megelőzésen kell dolgoznunk. A munkánknak nem lesz eredménye, ha nem fordítunk kellő figyelmet a megelőzésre, ami magában foglalja azt is, hogy tisztázni kell, hogy a különböző intézményeknek mi a feladata és kötelessége – fogalmazott Zoran Pavlović.
Az ombudsman szavai szerint amikor a különböző intézmények az erőszak problémáját tematizálják, leginkább a családon belüli erőszakra fókuszálnak, annak ellenére, hogy ez a téma jóval tágabb annál. Mint mondta, a társadalomban világos és könnyen érthető szabályozásra, valamint folyamatokra van szükség az erőszak visszaszorítása érdekében. A média szerepével kapcsolatban elmondta, hogy az erőszakot magukba foglaló hírek megjelenítése alkalmával etikus és objektív attitűdre van szükség, és kerülni kell a szenzációhajhászást.
Pásztor Bálint elmondása szerint a jelen konferencia elősegítheti az összefogást az erőszak ellen.
– Az erőszak elleni küzdelem sajnos mindig aktuális téma, és örömömre szolgál, hogy az ombudsman Újvidék és Mitrovica mellett Szabadkát választotta ezen konferencia helyszínéül. A megbeszélésen a rendőrség képviselői, bírák, államügyész-helyettesek, illetve a média képviselői, a szociális intézmények vezetői, valamint a civil szféra képviselői fognak előadást tartani annak érdekében, hogy minél átfogóbb képet nyerjünk arról, hogy az erőszak elleni küzdelemnek milyen lehetőségei vannak, és hogy lássuk, hogy a társadalom egészének kell összefogni és együttműködni annak érdekében, hogy a lehető legkisebb szintre tudjuk csökkenteni az erőszakot a társadalmunkban. Az erőszak, a kortárs erőszak és a családon belüli erőszak jelen van a társadalmunkban, csakúgy, mint más társadalmakban is. A médiának és a politikusoknak hatalmas szerepe van ebben a kérdésben. Egy konferencia természetesen nem tudja lecsökkenteni az erőszak jelenlétét a társadalmunkban, de mindenféleképpen rámutathat ezen problémára. Vannak előrelépések a törvényhozásunkban is, ezen a téren is igaznak tekinthető az, hogy viszonylag jó törvényeink vannak, de ahogy más területek esetében is elmondható, ezen törvények alkalmazása nehézségekbe ütközik – fogalmazott Pásztor Bálint.