2021. július 24., szombat
AUTÓ-MOTOR

Ericsson az IndyCar csúcsán

Egy európai elveszett tehetség ért fel a csúcsra az USA formulaautós csúcskategóriájában, az IndyCarban. A 2014–18 között a Formula–1-ben is megfordult Marcus Ericsson Detroit utcai pályáján az első győzelmét szerezte, miután a Will Powerrel vívott csatája nem várt módon ért véget. Romain Grosjean balesete miatt piros zászlóval leállították a nagy hőségben futott versenyt, ám amikor a mezőny visszatérhetett a pályára az utolsó négy körre, Power autója már nem indult be, így a svédnek csak el kellett jutnia a célig. A mezőny másik svédje, Felix Rosenqvist nagy balesetet vészelt át a beragadt gázpedál miatt, de nem szenvedett maradandó sérüléseket.

Kiss-győzelem és nagy bukás

Megkezdődött a nemzetközi autósportszezon a Hungaroringen, a kamion-Európa-bajnokság pedig immár egy évtizede Kiss Norbert szereplése miatt tartja lázban a magyar nézőket. A kétszeres bajnok Kiss tavaly is a legtöbb ponttal zárta az évet, ám a járvány miatt nem tudtak kellő számú futamot megrendezni, így a bajnoki címet sem osztották ki. A mogyoródi szezonnyitó négy versenye felemásan sikerült a magyar versenyző számára: szombaton az elsőn műszaki hiba miatt kiesett, a másodikat viszont Steffen Faas balesete miatt a nyitókörben megállították, miután a monstrum átszakította a 2-es kanyar szalagkorlátját. Vasárnapra aztán minden összeállt Kissnek, aki az aznapi mindkét futamot az élen zárta.

Autók helyett motorok

Június közepén hagyományosan az autós Le Mans-i 24 órás versenyt rendezik, a naptármódosítási bonyodalmak viszont úgy hozták, hogy végül a motorosok egynaposa került erre a dátumra, az autók pedig csak augusztusban jönnek. A győzelmet a gyári Suzuki triója, Gregg Black, Xavier Simeon és Sylvain Guintoli szerezte meg a 855. kör végén, amelyek nagy részét az élen is töltötték. A második a fékhiba után visszazárkózó Kawasakival Jérémy Guarnoni, Erwan Nigon és David Checa lett, míg a harmadik helyre egy BMW-s trió, Markus Reiterberger, Ilja Mihalcsik és Javier Forés futott be, ráadásul úgy, hogy a verseny elején még buktak is.