2024. április 20., szombat

Új fejezet kezdődik a transzatlanti kapcsolatokban

A NATO csúcstalálkozója új fejezetet nyit a transzatlanti együttműködés megerősítésében, az Oroszország és Kína jelentette biztonsági kihívások közepette. Ezt üzente Jens Stoltenberg, a katonai szövetség főtitkára a tagországok vezetőinek tegnap Brüsszelben megtartott egynapos összejövetelén, amelyen először vett részt Joe Biden amerikai elnök.

A NATO csúcstalálkozója új fejezetet nyit a transzatlanti együttműködés megerősítésében az Oroszország és Kína jelentette biztonsági kihívások közepette – jelentette ki tegnap Jens Stoltenberg, a 30 államot tömörítő katonai szövetség főtitkára az egynapos brüsszeli összejövetelre érkezve. Hangsúlyozta: az észak-atlanti szervezet kapcsolatai Oroszországgal a hidegháború vége óta a legalacsonyabb szintre estek „Moszkva agresszív fellépései miatt”.

A NATO folytatja az elrettentés és a védekezés politikáját, ám fontosnak tartja a párbeszédet is Oroszországgal. Elmondta azt is, hogy a szövetségnek közös választ kell adnia Kína gazdasági, politikai és katonai megerősödésére. Közölte: az ázsiai ország ugyan nem osztja a NATO által képviselt értékeket, és nem is ellensége, vagy ellenfele a szövetségnek, de biztonsági kihívást jelent számára. „Nem akarunk hidegháborút Kínával, de alkalmazkodnunk kell a megerősödése jelentette kihívásokhoz” – fogalmazott. Hozzátette: a vezetők a csúcstalálkozón stratégiai nyilatkozatot fogadnak el Kínáról.

Boris Johnson brit miniszterelnök is jelezte: a NATO nem akar hidegháborút Kínával, de az ország jelentette kihívásokkal közösen kell megbirkózni. Érkezésekor Angela Merkel német kancellár azt hangsúlyozta, hogy a szövetségesek megerősítik az együttműködésüket, meghatározzák a következő évtizedben megvalósítani kívánt célkitűzéseiket, és reagálnak Moszkva dezinformációs kampányaira.

A társállamok vezetői között első alkalommal jelent meg Joe Biden amerikai elnök, aki kijelentette: Európa számíthat az Egyesült Államokra. Hangsúlyozta: a NATO-alapokmány központi elemének számító, a kollektív védelem elvét rögzítő 5. cikk szent kötelesség. Az USA vállalja – fűzte hozzá –, hogy NATO-partnerei védelmében lépéseket tegyen, ha őket megtámadnák. Beszélt arról is, hogy fel kell ismerni a nemzetközi biztonságra – Oroszország és Kína részéről – veszélyt jelentő kihívásokat.

A tanácskozás témái között szerepelt a klímaváltozás és az egyre több kibertámadás is.

Stoltenberg korábban kijelentette: a csúcstalálkozó célja azoknak a 2030-ig megvalósítani kívánt közös programoknak és feladatoknak a meghatározása, amelyek hozzájárulnak a szövetség felkészítéséhez a jövő kihívásaira. Szerinte a globális verseny korában összefogás nélkül egyetlen ország, egyetlen földrész sem tudja kezelni a terror- és kibertámadásokat, a klímaváltozást, sem „az egyre nagyobb befolyással bíró Kína, és az agresszív Oroszország jelentette kockázatokat”.