2024. április 19., péntek

Zlatibor felfedezése

Országunk idegenforgalmi kínálatának népszerűsítése érdekében a Szerbia Turisztikai Szervezete egyhetes kirándulásra hívott meg három magyarországi újságírót. A kirándulás harmadik napját az oplenaci Szent György-templom megtekintésével kezdték.

*

*

A szerb és bizánci stílusban kialakított templomot, amelyen négy kisebb kupola helyezkedik el egy nagyobb központi kupola körül, I. Karađorđević király építtette. A templom teljes belső terét muranói üvegmozaikok díszítik. A több mint 40 millió lapból álló mozaikok 15.000 különböző színben pompáznak. Az útvonal következő állomása az aranđelovaci Aleksandrović-pincészetbe vezetett, ahol a borkóstoló és az ebéd elköltése során ismertetőt hallhattak a pincészet múltjáról. Ebéd után a Zlakusa nevű falucskába látogattak, mely a fazekasok falujaként ismert. Itt sok háztartás űzi e régi mesterséget, nem engedve, hogy feledésbe merüljön. Nemcsak vásárolni lehet a kézműves edényeket, hanem elkészítésük folyamatát is végig lehet követni.
A falu körbejárása után az újságírók elindultak zlatibori szállásukra. Másnap elsőként a Šargani nyolcas vasútvonalat tekintették meg. A keskeny, kanyargós vasutat még az osztrák fennhatóság alatt kezdték építeni, hogy összekössék a szerbiai és a boszniai vasúthálózatot, az 1970-es években felszámolták, majd 1997-ben újra helyreállították. 2003-tól nosztalgiavonatok közlekednek rajta. A múzeumvasút hossza 13,5 kilométer, a levegőből nézve a pálya egy része nyolcas alakot ír le, s az útról kiváló kilátás nyílik a Mokra gora hegyvonulatra. A vonatozást követően az újságírók körbejárták a közelben található Drvengrad etnofalut, melyet Emir Kusturica hozott létre az Élet egy csoda című filmjének forgatására.

Az etnofalu célja a szerb hagyomány megőrzése és egy ökológiai és kulturális központ létrehozása. A hosszú főutca végén ortodox templom áll, fából készült harangtoronnyal a komplexum többi utcája pedig a kultúra és a tudomány világának hírességeiről, például Ivo Andrićról, Ernesto Če Gevaráról, Dijego Maradonáról, Miodrag Petrović Čkaljáról, Federico Felliniről és Novak Djokovićról kapta a nevét.
A nap utolsó programja a Zlatibortól mindössze 19 kilométerre található Stopića mészkőbarlangnak a körbejárása volt. A barlang népszerű a turisták körében, látványos, változó színekkel megvilágított kövek és medencék, valamint vízzuhatag is várja a látogatókat. A napot vacsorával és társalgással zárták. Pénteken Vrnjačka Banjának a felfedezése volt a cél, a vendégek körbesétálhatták a fürdővárost és megismerkedhettek múltjával és jelenlegi kínálatával. A kirándulás utolsó megállója Újvidék volt, ahol a vendégek elsőként a péterváradi erődöt tekintették meg, majd láthatták a székvárost és annak nevezetességeit. Vacsora után visszaindultak Budapestre.

A kirándulásnak az volt a célja, hogy népszerűsítse az ország turisztikai kínálatát Magyarországon.