2024. március 29., péntek

A fertőzött anyák esetében is ajánlják a szoptatást

A koronavírussal fertőzött édesanyák teje nem tartalmazza a vírus nyomait, hanem egyfajta átvivő anyagként szolgál, ugyanis az antitesteket átadja a kisbabának, ezért ajánlatos a fertőzés alatt is a szoptatás – derült ki egy legújabb spanyol tanulmányból, írja az N1 hírportál.

A valenciai egyetemi kórház Tudományos Kutatási Tanácsának MilkCorona elnevezésű kezdeményezésén belül végezték el ezt a tanulmányt, amellyel bebizonyították, hogy a kielemzett anyatejben nem találták meg a koronavírus RNS-nek nyomait.

Maria Carmen Collado, a projekt egyik kutatója elmondta, hogy az anyatej mintáiban antitesteket találtak, amelyeket az anya szervezete termelt, ez pedig arra enged következtetni, hogy az anyatej vektorként szolgál az antitestek átvitelében.

A valenciai gyermekkórház orvosainak véleménye szerint ezek az eredmények megerősítik a szoptatás ajánlását minden esetben, akár tünetekkel rendelkezik az anya, akár nem.

A tanulmányban 75 nő anyatejéből vett mintákat vizsgálták ki, akik már felvették a Pfizer/BioNTech, Moderna, vagy AstraZeneca-védőoltásait. Az eredmények megerősítették, hogy a minták tartalmaznak antitesteket különböző szinteken, a védőoltástól függően.

Az is kiderült, hogy az anyatej ugyanannyi antitestet tartalmazott azoknál a nőknél is, akik csak az egyik dózist vették fel, mint azoknál, akik mindkét adagot felvették.