2024. március 28., csütörtök

Kanadai gyilkosokat fogtak el Magyarországon

Kanadai gyilkosokat fogtak el Magyarországon szombat este – közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) a police.hu oldalon hétfőn.

A kanadai rendőrök gyanúja szerint egy 28 éves szlovákiai születésű kanadai állampolgár és 26 éves kanadai barátnője február végén a kanadai Hamiltonban megölt egy 39 éves férfit, valamint több lövéssel életveszélyesen megsebesítette az ő 26 éves barátnőjét. A páros - Oliver K. és Lucy L. – a bűntettet követően elmenekült, hónapok óta illegalitásban élt.

A kanadai hatóságok feltételezték, hogy mindkét szökevény elhagyta Kanadát és Európában próbál elrejtőzni, ezért nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki ellenük, valamint sajtófelhívást is közzétettek.
A körözöttek menekülésének a KR NNI vetett véget. Együttműködve a kanadai és több európai rendőrséggel, hosszas hajsza után a magyar rendőrök azonosították a szökevények feltételezhető rejtőzködési helyét. Szombat este Budapest VI. kerületében, az utcán elfogták mindkét embert.
Oliver K.-t és Lucy L.-t őrizetbe vették, kiadatásukról később döntenek – olvasható a közleményben.