2024. április 20., szombat

Fókuszban a kisebbségi jogok

Szerbiában tartózkodik az EBESZ új kisebbségügyi főbiztosa

Szerbia mindent megtesz annak érdekében, hogy folyamatosan fejlessze a területén élő kisebbségek egyéni és kollektív jogait is, jelentette ki hétfőn Belgrádban Nikola Selaković külügyminiszter a Kairat Abdrahmanovval, az EBESZ kisebbségügyi főbiztosával folytatott megbeszélésen. Az EBESZ új, egyébként kazahsztáni származású főbiztosa szerbiai látogatásával kezdte meg első körútját, s Selaković örömmel nyugtázta, hogy éppen Belgrádot választotta kiindulópontnak. Mint mondta, Szerbiának az elmúlt években kiváló kapcsolata volt a nemzetközi szervezet főbiztosságával, s ez a jövőben sem fog változni. Selaković meggyőződésének adott hangot, hogy a szerbiai nemzeti kisebbségi jogvédelmi törvény a régió legkorszerűbb jogszabályának számít, a meghatározott normák betartása érdekében alakult meg az emberi jogi és kisebbségügyi minisztérium. Szerbia a békén és a stabilitáson alapuló regionális politika elhivatott követője, s azt szeretné, ha a környező országokban élő szerbség helyzete is olyan lenne, mint az itt élő kisebbségek helyzete, tette hozzá a miniszter. Arra kérte Abdrahmanovot, tegyen meg mandátuma alatt mindent ennek a célnak az elérése érdekében.

Az EBESZ kisebbségügyi főbiztosa kedden Újvidékre látogat, ahol Pásztor Istvánnal, a tartományi parlament elnökével tárgyal.