2021. augusztus 2., hétfő

Átutalták a támogatást a munkanélkülieknek

Holnap kapják meg a 3000 dinárt a beoltott nyugdíjasok

Tegnap, június 14-én fizették ki a 60 eurónak megfelelő egyszeri támogatást mindazoknak a munkanélkülieknek, akik az idén április 15-ével bezárólag szerepeltek a Nemzeti Munkaközvetítő Szolgálat nyilvántartásában. Ezt a segélyt a polgároknak és a gazdaságnak szánt harmadik kormánycsomag keretében most először folyósították az állástalanoknak. A Postatakaréknál nyitottak nekik számlát, ott vehetik fel a pénzt. A jelek szerint sokan közülük csak akkor jelentkeztek a munkaközvetítőnél, amikor tudomásukra jutott, hogy segély van kilátásban, előtte ugyanis mintegy 540.000 személy szerepelt a nyilvántartásban, később viszont számuk körülbelül 600.000-re növekedett. Egyébként a szolgálat adatai szerint leghosszabb ideje azok keresnek munkát, akik készruha- és lábbeligyártással foglalkoznak, de meglepő módon évek óta az állástalanok listáján szerepel sok könyvelő és számvevő is, akiknek az elhelyezkedéséhez középiskolai végzettség és kétéves kiképzés utáni szakvizsga szükséges.

A munkanélkülieken kívül a héten azok is kapnak pénzt, akik május 31-éig felvettek a vakcina legalább egy adagját. A beoltott nyugdíjasoknak holnap, június 16-án fizetik ki a 3000 dináros ,,jutalmat”. Nekik erre sem kellett jelentkezniük, a pénz automatikusan érkezik a számlájukra. A lakosság más kategóriái, köztük a szociális segélyben részesülők számára ma, június 15-én jár le a jelentkezési határidő, tehát a nap folyamán még igényelhetik a 3000 dinárt interneten vagy telefonon (www.pmi.trezor.gov.rs; tel.: 0800/100-302), ha május végéig beoltatták magukat, illetve ha 31-éig legalább jelentkeztek oltásra, és június első hetében meg is kapták az egyik dózist. A nem nyugdíjas, beoltott polgároknak a kifizetés csütörtökön, június 17-én indul. Siniša Mali pénzügyminiszter a Prva tévé műsorában elmondta, hogy tegnap reggelig 1.350.000 beoltott személy jelentkezett, a nyugdíjasok közül pedig egymillióan jogosultak erre a támogatásra.

A múlt héten az arra igényt tartó vállalatoknak átutalták a harmadik fél minimálbért is, így az idén munkásonként 45.000 dinárt kaptak. A cégeknek adott bértámogatás hatása különösen a munkanélküliségi ráta alakulására hatott kedvezően, tavaly ugyanis 9 százalékos volt, a járvány előtt viszont 10,4 százalékos. Mali szerint egyebek között a harmadik kormánycsomagnak is köszönhető, hogy a nemzetközi pénzintézetek nagy arányú gazdasági bővülést prognosztizálnak, a Nemzetközi Valutaalap pl. 6 százalékosat.