2024. április 20., szombat

Napról napra többen

Véget ért a Belföldi Turisztikai Vásár

Az újvidéki BiG bevásárlóközpont folyosói szombat–vasárnap folyamán megteltek a hazai idegenforgalmi lehetőségeket népszerűsítő szervezetek képviselőivel. Ennek oka, hogy a hétvégén tartották meg az Ismerd meg Szerbiát! elnevezésű turisztikai kiállítást, amelynek középpontjában a belföldi idegenforgalmi értékek népszerűsítése állt.
– Az idei vásár célja Szerbia turisztikai kínálatának bemutatása és a belföldi turizmus fejlesztése, a hazai turisták ösztönzése, hogy egy nappal tovább maradjanak az országban – mondta el az ünnepi megnyitó alkalmával dr. Nenad Ivanišević tartományi gazdasági és idegenforgalmi titkár.
Nataša Pavlović, a Vajdasági Idegenforgalmi Szervezet igazgatójának elmondása szerint az idén különösen nagy hangsúlyt kell fektetni a vendéglátóipari létesítmények támogatására, mert a múlt évben ezt az ágazatot érintette leginkább a járvány. A szervezők a marketingstratégiát arra alapozták, hogy a kiállítók bemutassák a szerbiai idegenforgalmi útvonalakat, városokon, falvakon, embereken és szokásokon keresztül. A vásáron való termékeket természetesen meg is kóstolhatták a helyszínen az érdeklődők, ennek eredményeként pedig az üzlet sem volt rossz. Komarec Erzsébet a kisoroszi női egyesülettel érkezett, a településen az idősebb háziasszonyok leginkább a gasztronómiai adottságukat kihasználva próbálnak érvényesülni az idegenforgalomban.
– Hoztunk mákos, diós, meggyes bejglit és még sok mást, italt-ételt. Jó elfoglaltság ez nekünk, de sajnos ahogy a járvány korlátozta a rendezvényeket, mi sem tudtunk eladni semmit, mert szüneteltek a falusi rendezvények is. Vártuk már ezt a mai napot, hogy kicsit kimozduljunk és az embereknek felkínáljuk készítményeinket – mondta a kisoroszi asszony.
Az eseményen több mint ötven idegenforgalmi szervezet vett részt, amelyek tájegységeik turisztikai értékeit népszerűsítették. Dragana Latovljev, az antalfalvai (Kovačica) idegenforgalmi szervezet igazgatója beszámolt arról, hogy az ő községük sokban támaszkodik a multikulturalizmusból eredő turisztikai lehetőségekre.

A temerini standon vásárolhattunk finom mézet, ütős pálinkát és jó bort is

A temerini standon vásárolhattunk finom mézet, ütős pálinkát és jó bort is


– Vidékünkön élnek szerbek, magyarok, szlovákok, románok, romák. Mi ezzel a sokszínűséggel is gazdálkodunk. A járvány előtti időszakban szinte alig múlt el hétvége valamelyik nemzet kulturális rendezvénye nélkül, mindig történt valami, és ez általában nagyobb számú látogatót csalogatott a községbe az érintett népcsoportból – közölte az igazgató.
Elmondása szerint az Antalfalva községhez tartozó települések mindegyikének van turisztikai ütőkártyája. Antalfalván ott a Naiv Népművészeti Galéria, Torontáludvaron (Idvor) a Mihajlo Pupin Kultúrközpontot övezi figyelem, Torontálvásárhelyen (Debeljača) a tóhoz járnak ki az emberek, de ebben a községben nagy hagyománya van a magyar népviseleti öltözék készítésének is. Marina Injac, a temerini idegenforgalmi szervezet igazgatója elmondta, szervezetük először képviseli magát a neves rendezvényen. Leginkább étel- és italkülönlegességeket állítottak ki ez alatt a két nap alatt.
– Szükség van a népszerűsítésre, mert ez az egy év alatt sok mindenről elfeledkeztek az emberek. Mi ebben az időszakban teljesen átálltunk az online marketingre, de így sem volt könnyű a helyzet. Az idegenforgalom terén Temerinben van még javítani való, és mi azon dolgozunk, hogy ez változzon- mondta az igazgató.
Jasmina Savić, a kuršumlijai község idegenforgalmi szervezetének igazgatója arról beszélt, hogy tavaly nyáron vidékükön megnövekedett a hazai turisták szám, viszont közel sem olyan mértékben, mint azt elvárták volna. A népszerűsítés szükséges, mert szerinte a Szerbia északi részein élő emberek igazságtalanul idegenkednek attól a vidéktől, ahonnan ők érkeznek.
– Mindenkinek a saját vidéke a legszebb, de hiszem azt, hogy a mi tájunk sok olyan értéket tud nyújtani, amiért az itt élő emberek akár távolabbi országba is elutaznak. Ezen pedig változtatni kell. Az utóbbi időben fejlődésnek indult a vallási turizmus, de amire nagyon jelentős hangsúlyt fektetünk, azok a környéken lévő gyógyfürdők, amelyekbe ha az idén még nem is, de a jövő évtől kezdve teljes kapacitással várják a vendégeket. A fiatalok számára az Ördögváros útvonal a legszórakoztatóbb, itt találhatók azok a furcsa kövek, amelyeknek pár éve az egész világ csodájára járt. Ezek világraszóló látnivalók, mégis sokan kissé elhanyagolják őket, de a reklámon nekünk is javítanunk kell – mondta az igazgató.
Milan Onjin, az óbecsei község idegenforgalmi szervezetének igazgatója arról beszélt, hogy igen nehéz időszak áll a község mögött. A járvány előtt a tavasz beköszöntével mindig kezdetét vette a rendezvények ideje a községben, ami nagyszámú látogatót vonzott, most viszont továbbra is csak várakozni kell, ennek ellenére az igazgató véleménye szerint ha a helyzet tényleg megváltozik mostantól, akkor remélhetőleg mindazok számára, akiknek a turizmus jelentette a betevő falatot, még talpra tud állni.
– Tudomásom szerint a járvány ideje alatt több tájház is kinyílt, a meglévők közül pedig többen is azon dolgoztak, hogy bővítsék kínálatukat. Szerintem az emberek kényszerszünetnek vélték, de azért csendben próbálták kihasználni ezt az időszakot új üzleti modellek fejlesztésére is – mondta el a szervezet igazgatója.

Ha nincs falunap, nincs kinek a bejglit eladni

Ha nincs falunap, nincs kinek a bejglit eladni