2024. április 16., kedd

Kiváló gazdasági mutatók

Szerbia a legjobb eredménnyel zárja az idei évet Európában, ugyanis a gazdasági növekedés 7 százalék körül alakul – nyilatkozta a Prva televíziónak Ana Brnabić kormányfő. Mint mondta, ez annak köszönhető, hogy Szerbia tavaly a járványhelyzet ellenére is az egyik legjobb eredményt könyvelhette el Európában, ugyanis nálunk csökkent a legkisebb mértékben a GDP (0,9 százalékkal), és nőtt a foglalkoztatottak száma is.

Szerbiában vannak a legjelentősebb projektumok, és országunk az egyik legjobb eredménnyel büszkélkedhet. Jelenleg legalább négy olyan projektum van folyamatban, amelyet az év végéig vagy a jövő év elejéig szeretnénk megvalósítani, ezek közül az egyik legfontosabb a Niš–Pristina–Tirana–Luka Brač közötti Béke autópálya befejezése – mondta Brnabić.

Bejelentette, az év végén bér- és nyugdíjemelés várható.

Az átlagfizetés Szerbiában 2025-ig 900 euró, az átlagnyugdíj pedig 430 és 440 euró között lesz. Ezzel megelőzzük az uniós Bulgáriát –mutatott rá a kormányfő.

Hozzátette, hogy az év végén már autópályán utazhatunk Požegáig és Kruševacig, megépül a Belgrád és Újvidék közötti gyorsvasút, és hatalmas beruházásokra számíthatunk.