2021. július 24., szombat

Felújították a felsőhegyi postahivatal épületet

Az épületet 30 évvel ezelőtt renoválták utoljára

Kevés olyan hétvége van, amikor a felsőhegyi Önkéntes Központ köré tömörülő fiatalok ne szerveznének valamilyen rendezvényt, illetve ne tennének valamit szülőtelepülésük lakosságának az érdekéért. Ezek közül minden tekintetben a művelődési ház teljes egészében önerőből történő felújítását, és ennek a pincehelyiségének a renoválását, az évente megrendezésre kerülő falu takarítási akciójukat kell kiemelni, arról nem is beszélve, hogy a legkisebbek számára évről-évre megrendezik a húsvéti tojásvadászatot, a Mikulásjárást stb., de indítottak már tánccsoportot, s időszakosan jótékonysági bálokat szerveznek. Teszik mindezt azért, hogy a településen élhető fizikai és szellemi környezetet teremtsenek. Utoljára szombaton fogtak össze néhányan közülük, hogy az utoljára 30 évvel ezelőtt felújított, és ez idáig elégé elhanyagolt felsőhegyi postahivatal épületét csinosítsák ki, ezzel is szebb környezetet teremtve a felsőhegyi postásnak.
Ősz Szabó Norbert, a felsőhegyi Önkéntes Központ vezetője napilapunknak nyilatkozva elmondta, hogy mivel általában nyaranta vágnak bele a nagyobb felújításokba így az idén elhatározták, hogy a fenti intézmény renoválását végzik el a saját lehetőségeik függvényében. A fiatalok az épület belsejét teljesen átfestették, ahogyan az előtte kihelyezett postaládát is újrafestették, az ablakokra pedig új irodai függönyöket is szeretnének, aminek a beszerzését a közeljövőben esedékes jótékonysági bál bevételéből szándékozzák megoldani. A civil szervezet aktivistái a tavasz folyamán egy padot is elhelyeztek, hogy a falubelieknek várakozás közben legyen hova leülniük. A munkaakció résztvevői számára a festékeket a zentai Elfi biztosította – ecsetelte Ősz Szabó Norbert.
A fiatalok szorgoskodását Juhász Béla, a falu postása is megtekintette.
– Egy kicsit meglepődtem azon, hogy a falubeli fiatalok fogták magukat és belevágtak a postahivatal felújításába, mert nem gondoltam volna azt, hogy van ennyi energia és spiritusz bennük. A falu elfogyott, s nincs már annyi fiatal, s nem gondoltam volna, hogy még képesek egy ilyen akcióra: le a kalappal előttük! – nyilatkozta Juhász, aki 1983 májusában kezdte el kézbesíteni a leveleket s más küldeményeket a településen, illetve a falu környékén lévő tanyavilágban. Az első tíz évben hárman, majd pedig ketten végezték ezt a munkát, 1991-ben pedig egyedül maradt.
– Ekkor már vesszőfutás volt az életem, s annyi munkát kellett volna elvégeznem, amit anno hárman, illetve ketten csináltunk óriási tanyavilágot bejárva – ecsetelte, és elmesélte azt is, hogy a környező tanyavilágot motorkerékpárral járta be, de amennyiben járhatatlanok voltak az utak, akkor gyalog volt kénytelen bejárni a terepet, függetlenül attól, hogy milyen idő is volt. Mindez sajnos az egészségére is rossz hatással volt – mesélte.
Az Önkéntes Központ egyébként a jövő héten rendezi meg jótékonysági bálját, amire már az összes belépő elkelt.
A civil szervezet vezetője szerint rekordidő alatt, négy napon belül szétkapkodták ezeket, ezért a nyáron több hasonló rendezvényt is szerveznek, mivel óriási igény mutatkozik a megrendezésük iránt, s a környező településekről sok embernek le is kellett mondani a részvételt a most esedékes bálra. Ezért július 17-én ismét szerveznek egy bált, amelyen úgyszintén a Csókai cimborák lépnek fel. Ezenkívül június hónapra még egy a falu számára turisztikai szempontból is jelentős meglepetést is tartogatnak a tarsolyukban, de erről majd csak a későbbiekben nyilatkoznak.