2024. április 19., péntek

Ismerd meg Szerbiát!

Idegenforgalmi vásárt tartottak a hétvégén Újvidéken

Hódított tavaly a belföldi turizmus. A szerbiai idegenforgalmi illetékesek örülnének, ha ez a kedvező tendencia megmaradna az idén is. Többek között ennek az érdekét is szolgálja a Belföldi Idegenforgalmi Vásár, melynek fő célja Szerbia turisztikai kínálatának a bemutatása és a belföldi turizmus fejlesztése, ösztönzése. Az idei vásáron több mint 50 kiállító vett részt Szerbia egész területéről. A vásár látogatóinak lehetőségük nyílt megismerkedni a hazai turisztikai útvonalakkal, eseményekkel, termékekkel, szokásokkal, emberekkel.

Nataša Pavlović, a Vajdasági Idegenforgalmi Szervezet igazgatója az ünnepi megnyitást megelőző beszédében elmondta, a vásár célja a belföldi turisztikai helyszínek és rendezvények népszerűsítése, a turisztikai potenciál és a termékek, szállás és vendéglátás bemutatása, főleg a belföldi vendégek számára.

– A tavalyi év nagyon ígéretesen indult, majd később lefagyott, de ezt valamelyest mérsékelte a belföldi turizmus. A találékony idegenforgalmi szolgáltatók belföldi utakat szerveztek, és sok szerbiai polgár most fedezte fel igazán azt az országot, ahol él. Az első negyedévi adatok kedvezőek, remélhetőleg a 2022. év kárpótol a tavalyiért – mondta Pavlović.

Ivanisević és Pavlović a megnyitó után megtekintették a kiállítókat és aminek tudták le is ellenőrizték a minőségét (Fotó: Ótos András)

Ivanisević és Pavlović a megnyitó után megtekintették a kiállítókat és aminek tudták le is ellenőrizték a minőségét (Fotó: Ótos András)

Az eseményt hivatalosan dr. Nenad Ivanišević tartományi gazdasági és idegenforgalmi titkár nyitotta meg. Kijelentette, sokaknak meg kellett várniuk egy világjárványt, hogy rájöjjenek, milyen gyönyörű országban élnek.

– Nem sok előnyét tudnám kiemelni a koronavírus-járványnak, de egy biztos van. A zárlatok eredményeként sokan országhatárokon belül maradtak, itthon oldották meg a nyaralást, és ennek köszönhetően ismerkedtek meg az olyan világra szóló hazai látványosságokkal, mint a pacséri gyógyfürdő, a közép-szerbiai Krupajsko vrelo és sok más minden. Közösen kell azért tenni, hogy az érdeklődés ne apadjon el ezek iránt, hogy tovább fejlődhessenek, hogy megmutathassuk a világnak az ország természeti szépségeit – jelentette ki a tartományi titkár.

Ivanišević kifejezte háláját a tartományi idegenforgalmi szervezetek fáradhatatlan munkája iránt és reményét, hogy hamarosan a külföldi turisták is élvezhetik az általuk létrehozott idegenforgalmi eseményeket, mint amilyen a vajdasági hétvége, a vajdasági ebéd és egyéb turisztikai útvonalak.

Az idei vásár házigazdája a Vajdasági Idegenforgalmi Szervezet, támogatója a tartományi gazdasági és turisztikai titkárság volt, szervezője a Carnival Fun Factory-Event Production. Otthont az idén az újvidéki Big üzletkomplexum adott a kétnapos rendezvénynek.