2024. március 28., csütörtök

Barátkozás, együvé tartozás

Falunapokat tartottak Csantavéren

Falunapokat tartottak a hétvégén a csantavéri Cooltour Szigeten vagyis az újszigeten, melyen a szervezők számos színes programmal várták az érdeklődőket. A programra a helyieken kívül a környező településekről és Magyarországról is érkeztek látogatók. A rendezvényen gyerekek és felnőttek is egyaránt jól érezhették magukat.

A már péntek délután induló program a Hunyadi János Általános Iskola tanévzárója volt, később pedig a helybeli Gyöngyvirág kézimunkacsoport kiállításának ünnepi műsorral egybekötött megnyitójával folytatódott a Bartók Béla Művelődési Egyesületben. Szombaton reggel pecakihívás várta az érdeklődőket a szigeten, majd gyalogos túra indult a helyi közösség épületétől. A háromnapos programon bográcsosfőző verseny, táncbemutatók, koncertek, gyermekprogramok, sportverseny várta a látogatókat.

A rendezvényre dr. Pásztor Bálint, a szabadkai képviselő-testület elnöke is ellátogatott, aki Facebook profilján így nyilatkozott az eseményről:

– A Cooltour Sziget Vajdaság egyik legszebb közösségi terévé nőtte ki magát. A mai nap a helyiek és vendégeik számára a barátkozásról, együvé tartozásról szól – áll a bejegyzésben.

A rendezvény vasárnap zárult. Akkor ünnepi szentmisét tartottak, déltől pedig a nagy hagyományokkal rendelkező csantavéri lóverseny vette kezdetét a Csantavéri Lovas Egyesület szervezésében.