2021. július 26., hétfő

Szenvedéllyel és hivatástudattal

A törökkanizsai járás községeinek történetét dolgozza fel Szabó József helytörténész

A Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség Plakett-díjával és a Szenteleky Irodalmi Díjjal is elismert Szabó József törökkanizsai helytörténet-kutató már számos tanulmányt és monográfiát tett le az asztalra az elmúlt évtizedek során, fáradhatatlanul és szenvedélyesen tanulmányozza szűkebb pátriájának múltját. Igen sok témát dolgozott már fel, majd publikálta őket magyar és szerb nyelven egyaránt, amire a környezetében nem csupán a szakmabeliek, de a „hétköznapi" emberek is felfigyeltek. Van, aki megállítja az utcán – meséli egy helyütt –, és azt mondja, hát én ezt nem is tudtam. Ezekért az elismerésekért érdemes kutatni és írni, véli.
Sokat jelent számára a szóbeli elismerés mindazoktól, akik elolvasták a munkáit, és valami újat kaptak, új információhoz jutottak saját településük múltjából, ami egyfajta kapaszkodót jelent napjaink sodró világában. Megírta többek között a törökkanizsai Szent György római katolikus templom történetét, a helyi kastélyparkokét, de még az Aleva fűszernövény-feldolgozó üzem monográfiáját is. Miután néhány éve nyugdíjas lett, még több ideje van a kutatásra és az írásra. Törökkanizsának nagy múltja van, vallja, legalább két emberöltőre lenne szükség csak annak feldolgozásához, amit ő gyűjtött a témáról.
Jelenleg a Törökkanizsa régi képeslapokon és térképeken munkacímű kéziratán dolgozik, amely volumenében talán még az eddigi munkáit is felül fogja múlni. Ezzel kapcsolatban kerestük fel egy beszélgetés erejéig.

– Az egykori Torontál vármegye törökkanizsai járásához huszonhárom község tartozott. Trianont követően ezeknek kisebbik része a Magyar Királyságé maradt, egy része Romániához, a többi pedig a Szerb–Horvát–Szlovén Királysághoz került. Az az elképzelésem, hogy egy kötetben mindegyikről írnék egy-egy monográfiát, rövid történelmi áttekintést, sok régi képpel és térképpel. Mindezt magyar és szerb nyelven. Mivel ezek a helységek megjelentek katonai térképeken is már az 1700-as évektől, minden faluról szeretnék ezekből is bemutatni hármat-négyet. Emellett a tulajdonomban lévő korabeli képekkel is gazdagon illusztrálnám a kötetet. Ez igen nagy vállalkozást jelent, hiszen sok utánajárással jár. Bízom benne, hogy érdekes könyv fog majd kikerülni a kezem alól, és sokan elolvassák! Ritkaságok, exkluzív dolgok fognak benne szerepelni, az eddigi munkáimhoz hasonlóan olyasmik is, amik még nem jelentek meg a nyilvánosság előtt.
Gazdag gyűjtemény van a birtokában régi képeslapokból. Mit tudna erről elmesélni?
– Hosszú évtizedek óta foglalkozom helytörténettel. Amikor elkezdtem, még nem állt otthon rendelkezésemre semmilyen szakirodalom. Aztán rájöttem, hogy ez nélkülözhetetlen ehhez a munkához, hiszen nem lehet folyamatosan Újvidékre, Szegedre, Budapestre stb. múzeumokba és levéltárakba utazgatni, Vajdaságban meg éppen nincs olyan helység, ahová nem jártam volna el kutatni, de Magyarország nagy részét is bejártam ez ügyben. Ezért hamarosan elkezdtem összegyűjteni a megfelelő bibliográfiát. Menet közben pedig elkezdtem gyűjteni a képeslapokat is. Harmincegynéhány év alatt gyönyörű gyűjtemény állt össze belőlük, elsősorban Bánátról. Nagyon érdekesek ezek a korabeli darabok az 1900-as évek elejéről, mert bemutatják a kis falvak akkori életképeit. Gyáláról például van hat-hét darabom még korábbról, az 1800-as évekből, de akad Rábéról is, ami nagy ritkaságnak számít, aztán Feketetóról, Hódegyházáról, Padéról, Tiszaszentmiklósról, és sorolhatnánk. Legtöbb persze Törökkanizsáról, több mint száz képeslap. A teljes kollekció ezren felüli.
Mindez kutatás közben jött össze. Mivel én autodidakta módon magamat képeztem, életemben a tudományra annyi pénzt elköltöttem, hogy azon egész biztosan fel lehetett volna építeni egy házat. A ritka képeslapokért is szép összegeket elkérnek. De ilyesmire soha nem sajnáltam a pénzt, a gyűjtőszenvedély egyébként is olyan dolog, hogy az ember a dolgokra azonnal lecsap, amikor alkalma adódik rá.
Számos helytörténeti monográfiát tud már maga mögött. A pályaválasztás idején nem gondolkodott még ebben a szakmában?
– Az iskolában a kedvenc tantárgyaim mindig is a történelem és a földrajz voltak. Mégis inasiskolába iratkoztam, villanyszerelőnek tanultam, viszont ami a leginkább mérvadó ebben a kérdésben, hogy akkoriban nagyon jó sportoló voltam, és az érdekelt a világon a legjobban. Tizenhat éven át voltam a kapusa a törökkanizsai futballcsapatnak, és csak azután kezdtem el komolyabban foglalkozni a helytörténettel. Hobbiként viszont már a gyermekkoromban elkezdődött, mivel a nagyszüleim annak idején a helyi Tallián báróknál dolgoztak, és rengeteg érdekes történetet hallottam tőlük, többek között a világutazó Emil báróról is. Így szerettem meg a történelmet. Elkezdtem kutatni, később tanulmányokat, még később monográfiákat írni.
Ezekből is kiviláglik, mennyire szerteágazó az érdeklődési köre...
– Széles baráti körrel rendelkezem, akik közt magyarok és szerbek egyaránt találhatóak. Amikor valamit megírtam magyar nyelven, akkor a szerbek felvetették, megtehetném az ő nyelvükön is, hogy ők is megértsék. Azóta is publikálok mindkét nyelven. A történelemben egyébként sem érdemes egyoldalúnak lenni, mindkét nemzet történetét behatóan tanulmányoztam, különösen azt a részét, ami Bánátot érinti. Amennyiben egy munkában túlságosan kidomborodik a nemzeti önérzet, akkor az már nem lehet teljesen reális. Mérlegelni kell annak érdekében, hogy teljessé váljon a kép.
Milyen szempontokat tart még szem előtt kutatás közben? Mi a sikeres kutatómunka titka?
– Alapvető fontosságú, hogy nagyon jól kell ismerni az eddig megjelent szakirodalmat, mert enélkül hozzákezdeni sem lehet a kutatáshoz. Én összegyűjtöttem a környező községek monográfiáit, és ezeket olvasva pontosan látom, hol hibáznak a szerzők. Írásaik sokszor arról árulkodnak, hogy nem ismerik eléggé a megfelelő, megkerülhetetlen szakkönyveket.
Írás közben mik az elsődleges szempontjai? Ügyel-e esetleg arra is, hogy a munkái olvasmányosak legyenek, és ne csupán a szakemberek számára legyenek érdekesek, hanem a nagyközönség számára is?
– Természetesen elsősorban a történelmi szempontokat veszem figyelembe, tehát nem úgy írok, mint például egy újságíró, hanem inkább úgy, mint egy történész. A sok számadat például ezekben a munkákban kikerülhetetlen. Kénytelen vagyok a történelmi tényekre alapozni az írásaimat.
Ezeket olvasva viszont elég sok „regényes" történetre is rá lehet bukkanni. Arra még nem gondolt, hogy ezeket szépirodalmilag is feldolgozza?
– Igazából ilyen irányban soha nem gondolkodtam. A fő célom mindig az volt, hogy az itteni lakosságot felvilágosítsam a múlt történéseiről, hogy ezek ne merüljenek végleg feledésbe. Az utolsó néhány évszázad azon eseményeire gondolok, amelyek az itteni emberek számára érdekesek lehetnek. Törökkanizsának rendkívül érdekes történelme van. Az egykori járás mindegyik apró községének.
Azután ott van a lehetőség a szépíróink számára is, hogy mindezt a maguk eszközeivel feldolgozzák... Mindenki végezze azt a munkát, amihez a legjobban ért!
– Így van! Én lankadatlanul kutatok tovább. Ez a szenvedélyem, a hivatásom, nem múlik el nap, hogy legalább ne gondolkodjak ezekről a dolgokról. Olvasok, kutatok fáradhatatlanul. A munkámat a szakmában el is ismerik, díjazzák is, vannak tehát, akik figyelnek rám.