Kötelességem volt, hogy a polgártársaim érdekeit képviseljem

Áder János, Magyarország köztársasági elnöke kilenc vajdasági vagy Vajdaságban tevékenykedő személyt tüntetett ki Magyar Arany Érdemkereszttel a nemzeti ünnepeink alkalmából még tavaly októberben, illetve az idén februárban. Az elismerést olyanok kapták, akik valami kiemelkedőt tettek a magyarság érdekében. Az Érdemkereszt átadására, a koronavírus-járvány miatt, csak május 27-én került sor a Zvonko Bogdan Borkastélyban, Magyarország Szabadkai Főkonzulátusának közreműködésével.
A kitüntetettek között volt dr. Bimbó Mihály nyugalmazott szakállatorvos, Magyarkanizsa egykori polgármestere. Otthoni környezetben fogadott, és készségesen válaszolt minden kérdésemre. Egyebek mellett beszélgettünk a kitüntetésről, az állatorvosi munkásságáról és a politikai életútjáról is.
Mit szólt a család a kitüntetéshez?
– Őszintén szólva egy kicsit meglepett, mert nem gondoltam, hogy egy ilyen jelentős díjat kapok. Azután elgondolkodtam egy kicsit rajta. Ilyenkor az ember rájön, hogy tulajdonképpen nagy köszönettel tartozunk a Magyar Államnak, hogy figyel ránk és értékeli a munkánkat, emellett, ha szükség van rá, akkor segítséget is nyújt. Számomra nagy megtiszteltetés, ez egyben azt is jelenti, hogy nem volt hiábavaló a pályafutásom alatt végezett munkám.

A családom nagyon örült. Az unokáimnak el kellett magyaráznom, hogy tulajdonképpen ez micsoda. Még februárban értesítettek Magyarország Szabadkai Főkonzulátusáról, azonban az akkori járványügyi helyzet miatt nem tudták az átadást megszervezni. Én még akkor megkérdeztem az unokáimat, hogy eljönnek-e velem, akik természetesen igent mondtak, és érdeklődtek, hogy hogyan zajlik egy ilyen esemény. Mondtam nekik, hogy én sem tudom, mert még nem voltam ilyen helyzetben. Amikor szóltak a pontos időpontról, akkor mondták, hogy két személyt lehet vinni, de én megkértem őket, hogy három személyt vihessek, hiszen nem tehetem meg, hogy az egyik kislányt elviszem, a másikat pedig nem. Megengedték. Megadtam az adataikat, így őket is meghívták. Fantasztikusan tetszett nekik, hogy a meghívóban azt írták: Bimbó Emma és Bimbó Zsóka úrhölgy részére.
Akár az állatorvosi, akár a politikai pályafutását vesszük figyelembe: melyek azok a pillanatok az életében, amelyek miatt kiérdemelte ezt az elismerést?
– Az emberekkel való kapcsolatom, amit sikeresen tudtam felépíteni. Én egy nagyon nyugodt ember vagyok, velem nem nagyon lehetett összeveszni. Nem adtam lehetőséget arra, hogy bármilyen konfliktus is kialakuljon. Mindenki véleményét meghallgattam, és igyekeztem olyan kapcsolatot kialakítani az emberekkel, hogy megértésre jussunk. Én senkit nem tartok az ellenségemnek, és ennek alapján úgy vélem, hogy nincsenek is ellenségeim. Azonban ez nem pontosan így van, mint ahogy az ember gondolja, hogy minden embernek van olyan személy az életében, aki őt szereti, vagy éppen csak eltűri, vagy egyáltalán nem szereti. Az én szakmámban, mind állatorvosként, mind pedig polgármesterként, egyformán kellett kezelnem mindenkit, függetlenül attól, hogy ki mit gondol rólam. Kötelességem volt, hogy a polgártársaim érdekeit képviseljem.
Ugorjunk vissza most egy kicsit a legelejére! Milyen út vezetett odáig, hogy Ön állatorvos legyen?
– Polgári családban nőttem fel, ahol a nagyapám és az édesanyám zeneakadémiát végeztek: nagyapám hegedűn, édesanyám zongorán játszott. Édesapám katonatiszt volt. Abban az időben Magyarországon éltünk. Úgy szoktam mondani, hogy ott fantasztikus szegények voltunk. Abban a rendszerben mindenki egy szinten élt. Volt úgy néha, hogy hol volt mit enni, hol pedig nem. Én nem voltam zenész alkat, inkább a sportot kedveltem, azonban a szüleim kívánságára a klarinét szakot elvégeztem, hat évig játszottam is a magyarkanizsai Kodály Zoltán Szimfonikus Zenekarban, a nagypapám vezénylete alatt. Fogalmazhatunk úgy is, hogy kötelező volt ezt csinálnom. Emellett nagyon jól asztaliteniszeztem és védtem kézilabdában. A Zentai Gimnázium befejezése után, két másik társammal együtt, az állatorvosira mentünk tovább. Én Szarajevóban fejeztem be az egyetemet, Zágrábban pedig a baromfikra szakosodtam, ami igen érdekes, mert a juhokat, emellett a lovakat és a macskákat szeretem a legjobban. A praxisomat 1972-ben kezdtem el az Agráripari Kombinát keretein belül. Ösztöndíjat kaptam, így az Ekonómia Oromhegyesnél indult a pályafutásom. Négy év után bekerültem a magyarkanizsai Kombinátba, és ezzel elindult a terepi munkásságom is. Az állatorvosi szakma az olyan, hogy a négylábúakat kezeljük, de az emberekkel vagyunk összeköttetésben, mert ők hívnak, velük értekezünk, hogy hogy s mint van a jószág. A községi önálló állatorvosi állomást az én kezdeményezésemre alakítottuk meg Magyarkanizsán.

És mikor lépett a politika az életébe?
– A társadalmi politikai aktivitásomat 1996-ban kezdtem el. Akkor beválasztottak a magyarkanizsai helyi közösség tanácsába, most pedig már a hetedik mandátumomat töltöm megállás nélkül. Ha az isten is úgy akarja, akkor ezt még kitöltöm és be is fejeztem. 2004-ben beléptem a Vajdasági Magyar Szövetségbe, és a választások után tanácsos lettem. Azonban ezt megelőzően már benne voltam a képviselő-testületben. A már említettek mellett voltam képviselő-testületi elnök és alelnök, alpolgármester, és mint polgármester mentem el nyugdíjba. A VMSZ keretein belül több más funkciót is betöltöttem, egyebek mellett alelnöke is voltam.
2014-ben lett Magyarkanizsa polgármestere. Hogyan tekint vissza erre az időszakra?
– A 2008-as választásokat, a VMSZ színeiben, egy pár munkatársammal én vezettem le. Azt a választást sikerült abszolút többséggel megnyernünk. Ekkor Nyilas Mihály lett a polgármester, én pedig az alpolgármester. Ezt követően, amikor Nyilast áthelyezték a tartományba, akkor Pásztor elnök úr engem kért fel, hogy vállaljam el a polgármesteri tisztet. Kérdeztem, hogy pár nap gondolkodási időt kaphatnék-e. Ha jól emlékszem, ez egy szerdai nap volt, délután egy óra körül. Aznap elnökségi ülésünk volt, délután 6 órakor. Pásztor elnök úr csak annyit mondott, hogy addig gondolkodhatok. Így elvállaltam, hiszen én soha semmilyen megbízatástól nem riadtam vissza. A magam képességeihez mérten mindig a legjobban igyekeztem teljesíteni. Egyáltalán nem estem kétségbe ettől a tisztségtől sem, mert előtte négy évig alpolgármester voltam, korábban kkt-elnök és alelnök, szóval beleláttam a dolgokba.
Milyen célokat tűzött ki maga elé erre az időszakra?
– Szerettem volna, hogy azokat a dolgokat, amik már folyamatban voltak, projektek, befektetések, tervek, sikeresen fejezzük be. Nekem akkor már nem volt lehetőségem, hogy valami újat beindítsak. Végig az autóbusz-állomás felújítását és átadását, illetve azt a bekötőutat szorgalmaztam, ami a törökkanizsai hídtól a réten keresztül egészen a Keramikáig megy. Nagyon fontos lenne ezt megcsinálni, hiszen a kamionforgalom is a központon megy keresztül, nem mellékesen a Városháza előtt halad el, és olyankor berezegnek az ablakok, tönkre teszik az épületet. Nagyon nagy pénzeket emésztene fel ez a projekt, azonban ígéreteket kaptunk tartományi és köztársasági szinten is, hogy ezt valami úton-módon kivitelezze a jelenlegi önkormányzat.
Hogyan hagyta maga mögött a polgármesteri széket? Elégedett volt azzal a kétéves munkájával?
– Erre a kérdésre elég nehéz felelni. Majd mások eldöntik. Igyekeztem mindent tisztességgel, odaadóan megcsinálni. Megpróbáltam az emberek érdekeit védeni, mert erre esküdtem fel, hogy a község és az itt élő polgárok érdekeit képviselem és védem. Emellett még a migránskorszak idején is kiálltam, ami néhány civil szervezetnek nem tetszett.

Hogyan telnek a nyugdíjas évek?
– Ledolgoztam 64 évet, megpróbáltam becsületesen végigcsinálni. Nagyon nehéz volt megszokni ezt a nyugalmat. Minden reggel fél 6-kor már pattantam fel az ágyból. Rám szólt a feleségem, hogy hova megyek, feküdjek vissza, hiszen nem kell menni dolgozni. Később az ember beletörődik. Az a jó, hogy van két lányunokám, mindketten nagyon jó sportolók. Asztaliteniszeznek, a női második ligában játszanak. Viszem őket az edzésre, megyünk Csókára mindennap Zsókámmal és Emmusommal. Lekötnek az unokáim. Részben még az önkormányzatban is aktív vagyok, három bizottságnak vagyok a tagja. Emellett a helyi közösségben is tevékenykedem. Az emberek sokszor megállítanak tanácsot kérni. Na, szóval mindig van valami, ami beugrik az ember életébe, és az egy kicsit felpezsdíti, hogy így fogalmazzak, a zavarost.