2021. július 26., hétfő

Mexikói elnök: mind a hét vájár életét vesztette a beomlott szénbányában

Az egy hete beomlott észak-mexikói szénbányában rekedt hét vájár egyike sem élte túl a szerencsétlenséget – közölte Andrés Manuel López Obrador mexikói elnök helyi idő szerint pénteken.

Az államfő sajtótájékoztatóján elmondta, hogy az utolsó bányász holttestét csütörtökön hozták fel a felszínre.
Feltehetően a heves esőzések következtében vízbetörés okozta az omlást a Coahuila állambeli Múzquiz városban lévő kisebb méretű bányában június 4-én. A bányászok megfulladtak. A térségbeli bányák biztonsági hiányosságaira évek óta panaszkodnak az ott dolgozók.
A bányászok jogaiért küzdő Pasta de Conchos nevű szervezet szerint elejét lehetett volna venni a szerencsétlenségnek. A szervezet közölte, hogy már nyolc hónappal korábban figyelmeztettek a múzquizi és a térség más bányáiban uralkodó veszélyes állapotokra.
Az érintett tárnákat októberben egy vizsgálatot követően bezárták, de decemberben ismét kinyitották, miután Miguel Ángel Riquelme, Coahuila kormányzója szerint orvosolták a hiányosságokat.
Coahuila kisebb bányái közül számtalan ijesztően kezdetleges: a járatokat rönkökkel támasztják ki, a bányászokat pedig szenesvödrökön engedik le az aknába, gépkocsimotorok által húzott sodronyok segítségével.
A szénbányák helyzete kulcsfontosságú a mexikói elnök számára, aki megígérte, hogy igazságot szolgáltat a balesetben elhunyt bányászok családjainak, miközben szeretné növelni a kibányászott szén mennyiségét, hogy fedezze az erőművek szükségleteit.