2021. július 25., vasárnap

Az EMA nem ajánlja az AstraZeneca-védőoltásának használatát a 60 évnél idősebbek esetében

Az Európai Gyógyszer Ügynökség (EMA) közleményében az AstraZeneca - védőoltás 60 évnél idősebb személyeknek való beadásának elkerülését ajánlja, a ritkán előforduló vérrögképződés miatt – írja a 021.rs hírportál.

Marco Cavaleri, az EMA koronavírus munkacsoportjának vezetője elmondta, hogy az ügynökség továbbra is kitart álláspontja mellett, hogy a védőoltásokkal járó esetleges nemkívánatos mellékhatásokat felülírják a járvány által jelentett kockázatok, amelyek minden korcsoportnál jelentkezhetnek.

Elmondása szerint annak ellenére, hogy a járvány enyhül és a fiatalok kevésbé vannak kitéve a koronavírus által jelentett veszélyeknek, mégis a számukra ajánlatosabb lenne az mRNa alapú védőoltások felvétele, mint a Moderna, vagy a Pfizer.

Hozzátette, hogy ez az ajánlás a 60 évnél idősebbekre is vonatkozik és kiemelte, hogy Franciaország, valamint Németország is úgy döntöttek, hogy nem használják az AstraZeneca - védőoltását a 60 évnél idősebbek esetében.