2021. július 31., szombat
PÓSA ATYA, A LELKÉSZ VÁLASZOL

Kell-e segítenünk az átverőknek?

Kedves Atya!
Nagyot csalódtam pár hete. Egy koldussal találkoztam. Megszántam, s adtam neki enni, inni, még pénzt is. Szívből tettem, mivel úgy tűnt a szavaiból, hogy valóban bajban van. Úgy gondoltam, Krisztus benne van, Neki segítek tehát. Öröm töltött be.
Fél óra múlva visszatértem arra a helyszínre, ahol találkoztunk. Az illető már nem volt ott, a tőlem kapott, megrágott étel és az ital viszont ott volt hagyva, mintegy szemétként elhajítva, nem értékelve. A pénzt magával vitte.
Csalódtam. Felmerült bennem a kérdés, hogy vajon ezután segítsek-e. Sajnos, nem ez volt az első eset, hogy valakinek valamilyen formában segítettem, s a végkifejlet ugyanolyan visszataszító volt. De úgy gondolom, hogy továbbra is segíteni fogok, méghozzá Krisztusért.
Viszont szeretném a véleményét kérni arról, hogy hogyan viszonyuljunk hasonló esetekben. Például olyankor, amikor ismerősnek segítünk, és ő az idő múltával mégis átver, megaláz bennünket. Köszönöm: Bobó

Tisztelt Bobó!
Mindegyikünktől napról napra valaki kér valamit. Lehet az egy koldus, lehet egy ismerős, lehet egy barát, lehet egy hozzátartozó, és még sok mindenki más. Az emberek rászorulnak egymásra, mindig van valami szükségletük, ezért odafordulnak ahhoz, aki tehet értük valamit. Bíznak az illető jószívűségében, és kérik tőle a szükséges segítséget.
Hogy ki hogyan fogadja a kapott segítséget, az a szív szándékától függ. A jóakaratú ember hálás érte, és az adományt jó célra használja. A rosszakaratú ember hálátlan érte, és az adományt rossz célra fordítja. Ekkor van az, hogy a jószívű adományozót csalódás éri, kiábrándul az adományozásból és felhagy a jótékonykodással. Ezért felmerül az emberben a kétely, hogy jól teszi-e? Éppen ezért jogos a kérdés, hogy hogyan viszonyuljunk az ilyen esetekhez. Segítsünk-e a rászorulókon vagy ne segítsünk?

Segítenünk kell. De ezt nem csupán jószívűségből, csupán sajnálatból kell tennünk, hanem észszerű megfontolásból. A jószívűségen azt értem, hogy hiszünk a siránkozónak, megsajnáljuk és könyörületből adunk neki. Ilyenkor nem az eszünkre, hanem az érzéseinkre hallgatunk, és tévedésbe esünk, olyan értelemben, hogy nem mértük fel észszerűen, hogy igazi rászorulón segítünk-e, vagy pedig egy lustán, naplopón, aki azért nincstelen, mert nem dolgozik; illetve egy pénzéhes kapzsin segítünk, aki foglalkozásként űzi a kéregetést. Ha észszerűen és okosan megfontolnánk a helyzetét, és felismernénk benne a lustát vagy a kapzsit, akkor meg kellene tagadnunk a segítségnyújtást, s ez lenne az igazi jócselekedet.
Ha nem indulunk azonnal sajnálatra, hanem ésszerűen és okosan fontolóra vesszük az illető helyzetét, és megállapítjuk, hogy igazi szükségletről van szó, akkor bizony segítenünk kell.

Több esetben, amikor kéregetők jöttek hozzám, nem adtam pénzt, mert fontolóra vettem az illető állapotát, és beláttam, hogy már bevette a napi alkoholadagot, csakhogy a fogyasztásban nem tud többé leállni, a mohóság arra ösztönzi, hogy részegre igya le magát. Erre pedig nincs szüksége, ezért határozottan elutasítottam, tudva azt, hogy ezzel jót teszek neki.
Volt egy olyan alkalom, amikor egy ágrólszakadt ember jött hozzám, és pénzt kért gyógyszerre, élelemre. Azt válaszoltam, hogy pénzt nem adok, de elmegyek vele a gyógyszertárba és megveszem neki a gyógyszert, és elmegyek vele az élelmiszerüzletbe és megvásárolom neki a kívánt élelmet. Makacsul visszautasította mind a két bevásárlást, közben konokul követelte a pénzt. Az egyik pillanatban beláttam, hogy neki most italra van szüksége, erre kellene neki a pénz, és egy igazi szükséglet van benne, amit az elvonókúra tünetének neveznek. A szervezete neki most égetően kívánja az alkoholt, neki most tényleg erre van szüksége, csak ez elégíti ki. Ahogy ezt beláttam, mindjárt adtam neki pénzt, tudva azt, hogy ezzel jót teszek neki.
Az a koldus, akit levélírónk megsajnált és adott neki enni-, innivalót és pénzt, nem egy éhező rászoruló volt, hanem egy lusta és kapzsi ember. Csak Bobó ezt nem ismerte fel.

A levélből kiderül, hogy Bobó kettős indítékból nyújtott segítséget a koldusnak. Az egyik az, hogy megszánta, megesett rajta a szíve, megkönyörült rajta, mert azt vette ki a szavaiból, hogy valóban bajban van. A szavai alapján vette fontolóra a helyzetét, és azt vélte felismerni, hogy szükségletről van szó, ezért jónak tartotta, hogy segítsen rajta.
A másik indíték pedig az a gondolat volt, hogy Krisztus van benne, ezért az alamizsnával, a könyöradománnyal Neki segít, a koldusban lakó Krisztusnak ad. Ezzel a szándékkal tette a jót, és öröm töltötte el. Az ilyen öröm Jézus hálája és jutalma a neki adott irgalmassági cselekedetért. Az utolsó ítéleten minden jószívű embernek felsorolja összes jótettét: „Éhes voltam, szomjas voltam, és te ennem, innom adtál. Nélkülöző és rászoruló voltam, és te gondoskodtál rólam, felkaroltál engem. Amit egynek is tettél a nincstelen testvéreim közül, azt nekem tetted, aki ott voltam bennük. Hálás voltam mindezért, és mindjárt örömmel jutalmaztalak. Most pedig azzal jutalmazlak, hogy neked adom országomat.” Ugyanakkor az utolsó ítéleten Jézus felsorolja minden kőszívű ember gonosztettét: „Éhes, szomjas voltam, és te nem adtál ennem, innom. Bajban voltam, és te nem segítettél. Én ott voltam ezekben a szerencsétlen embertársaidban, és te velem szemben voltál könyörtelen. Ezért haragszom rád és megbüntetlek: kitaszítalak mindenből!” (vö. Mt 25, 31–48)
Mindez azt jelenti, hogy Isten megjutalmaz minden segítségnyújtásért, de megbüntet minden könyörtelen cselekedetért.

Ha ez így van, akkor jót kell tennünk mindenkivel, még az ellenségeinkkel is, még azokkal is, akik átvernek, megaláznak bennünket, ahogy a levélírónk mondja. Erről szól Kalkuttai Teréz anya Nyolc parancsolata a mindenkinek nyújtandó szeretetszolgálatról:
1. Amit az évek hosszú során át felépítettél, egy másodperc alatt romba dőlhet. Ne törődj vele! Te csak építs!
2. Ha valakinek segítesz az emberek haragudni fognak rád. Ne törődj vele! Te csak segíts, akinek szüksége van!
3. Minden telhetőt tegyél meg a világért, ezért rúgást fogsz kapni cserébe. Ne törődj vele! Te csak tedd, ami tőled telik!
4. Azt a jót, amit ma cselekszel, holnapra elfelejtik. Ne törődj vele! Te csak tedd a jót!
5. A becsületesség, a tisztesség, és az igazmondás támadhatóvá tesz. Ne törődj vele! Te csak légy becsületes, tisztességes és őszinte.
6. Az ember ésszerűtlenül gondolkodik, helytelenül cselekszik, és önző. Ne törődj vele! Te csak szeresd felebarátaidat!
7. Ha jót cselekszel, azt mások úgy tekintik majd, hogy hátsó szándék vezet. Ne törődj vele! Te csak tedd a jót!
8. Ha céljaid vezérelnek, hamis barátaid, és igaz ellenségeid lesznek. Ne törődj vele! Te csak kövesd a céljaidat!
Tisztelt Bobó! Azt hiszem, hogy Teréz anya tanítása a válasz az Ön által feltett kérdésekre, amelyek mindnyájunkban felmerülnek. Kövesse, kövessük ezt a tanítást! László Atya