2024. március 28., csütörtök

Legjobbak a legjobbak között

A Curie Környezetvédelmi Emlékverseny abszolút győzteseivel beszélgettünk

Amint már beszámoltunk róla, a május utolsó hétvégéjén lezajlott Curie Környezetvédelmi Emlékverseny országos döntőjében a legnagyobb sikert a Zentai Gimnázium tanulói aratták. Borbély Barbara, Klonka Áron és Opauszki Péter Pál a magyarországi csapatokat maguk mögé utasítva végeztek az első helyen, így a Zentai Gimnázium tanulói három év alatt immár másodszor nyerték meg a fődíjat és szerezték meg a vándorserleget. Klonka Áront ráadásul a szervezők külön elismerésben is részesítették, ugyanis ötödik alkalommal jutott el a Curie-versenyek országos döntőjére.

A döntőn való részvétel feltétele a nevezési dokumentáció elkészítése volt, ami ezúttal egy plakát elkészítését jelentette. Ezen a csapatoknak kollázstechnikával kellett bemutatniuk azt a vizes élőhelyet, ahova meghívnák a testvériskolájuk diákjait. A plakátokat a szakzsűri külön is értékelte. A döntő pedig két részből állt, a versenyzőknek egy 5 perces szóbeli kiselőadást kellett tartaniuk Lakóhelyünk vizeinek élővilága és védelme címmel, majd egy feladatsort kellett megoldaniuk. A kiselőadások esetében az azokról készült videókat értékelte a zsűri, mivel a verseny online zajlott.
A sikeres diákokkal a minap azután beszélgettünk, hogy átestek az érettségi vizsgájukon, és kicsit felszabadultabban tudtak örülni a Curie-emlékverseny kimagasló eredményének.

Opauszki Péter Pál elmondta, hogy másodszor vett részt a versenyen ezzel a csapattal, és nagyon örül az eredménynek.
– Jó ebben a csapatban lenni, mert szépen kiegészítjük egymást. A felkészülésre időben kaptunk anyagokat, amiből tudtunk készülni, de én jórészt az utolsó héten olvastam el a várható tananyagot. Visszagondolva, annyira nem volt nehéz, viszont csalafintán megfogalmazott kérdéseket kaptunk, amelyek megválaszolásához elég sokat kellett gondolkodnunk – magyarázta.

Borbély Barbara szintén másodszor vett részt ezzel a csapattal a versenyen, és azt mondja, hogy igazi kihívás a Curie-emlékverseny.
– Érdekes volt a felkészülés is, és maga a verseny is. Nehéznek bizonyult, ugyanakkor izgalmas is volt. A jövőre nézve nagyon sok tapasztalatot szereztünk, és nemcsak a környezetvédelemről tanultunk meg sok mindent, hanem a csapatmunkáról is – hangsúlyozta.
Klonka Áron a verseny környezetvédelmi részén már másodszer vett részt, a kémia részén pedig harmadszor, és háromszor jutott ki országos versenyre kémiából, környezetvédelemből pedig kétszer, tehát nagyon sok tapasztalattal rendelkezik.

– Tavaly kémiából a legjobb lettem a határon túlról, idén pedig a csapatunkkal a legjobbak lettünk az egész Curie Környezetvédelmi Emlékversenyen. Engem nagyon érdekelnek ezek a dolgok, úgy látom, hogy minden mindennel összekapcsolódik, tiszai gyerekként fontos volt mindannyiunknak a környezetvédelmi téma. Ami a pályaválasztást illeti, vagy a kémiát választom, vagy az élelmiszermérnöki, esetleg a környezetmérnöki szakot. Mindhárom nagyon vonz, hiszen mindegyikben ott a kémia, ami engem kimondottan érdekel.

Máriás Ildikó, a diákok felkészítő tanára arra mutatott rá, hogy ez a siker a jövő generáció számára is ösztönző lehet.
– Az online időszak megnehezítette a felkészülést, mert nem tudtunk találkozni, így online küldtem nekik a készüléshez szükséges anyagokat. Elmondták az ötleteiket, és azok alapján dolgoztunk. Mind nagyon lelkesek voltak, így motiválni már nem annyira kellett őket, inkább csak irányítani. Az ő osztályukban egy másik csapat már nyert országos versenyt, ők tavaly ennek hatására álltak össze, és kezdtek el dolgozni. A területi döntőről nagyon nehéz továbbjutni, hiszen mindig csak az első csapat jut tovább, és ez is motiválja őket. Ez a vándorserleg nekünk óriási öröm és motiváló a későbbi generációk számára is. Ők megmutatták, hogy a zentai gimnazisták a magyarországiak között is megállják a helyüket. A verseny azért specifikus, mert egy magyarországi nemzeti park mindig a témakörök közt van, és az nekünk, vajdaságiaknak pluszmunkát jelent – mondta a diákok felkészítő tanára.