2024. április 19., péntek

A hónap közepén nyit a zentai medence

Felújítják a toaletteket – Új kávézó várja a strandolókat

Ahogy hirtelen ránk köszöntött a strandszezon, környékünkön már javában készülődnek a nyitásra a medencék. Ezúttal Zentán jártunk utána, hogyan alakul a helyzet. Slavnić Ákost, a helyi medencét üzemeltető Zentai Kommunális és Lakásgazdálkodási Közvállalat igazgatóját kérdeztük, hol tartanak a létesítmény felújításával, várhatóan mikor fognak kinyitni, és hogyan alakulnak a jegyáraik.

Slavnić elmondta, hétfőn fogják a medencéből leengedni a vizet, hogy a megfelelő feladatokat elvégezhessék az üzembe állításához. A nyitást a hónap közepére tervezik, legkésőbb a középiskolások nyári szünetének kezdetére, mivel általában ehhez a jelentős célközönséghez szoktak alkalmazkodni. Addigra a női és férfitoaletteket teljesen felújítják, új mosdók, WC-k, piszoárok, ajtók kerülnek a régiek helyére. Ez a munka már a vége felé tart. Emellett idén csak kisebb karbantartási munkálatokat végeznek el a létesítmény területén, például az öltözőkben.

Jól haladnak a női és a férfitoalettek felújítási munkálatai

Jól haladnak a női és a férfitoalettek felújítási munkálatai

Ami még újdonság, hogy idén a helyszínen új vendéglátós céggel, a Trocadero kávézó és pizzériával kötöttek szerződést, amelyben az is szerepel, hogy a cég befektet egy új kávézó létrehozására a medencénél. Az általa fizetett bérleti díj a kommunális vállalat számára is előnyös állandó fix bevételként. Ez a munka is folyamatban van már, s az igazgató szerint általa sokkal szebb és kulturáltabb lesz, mint azelőtt.
Ami a jegyárakat illeti, a felnőttjegy 200, a gyermekjegy 180, a szezonbérlet pedig 3000 dinárba fog kerülni. A napozóágyakért 200 dinárt kell fizetni egy napra.