2024. április 16., kedd
BÁCSFEKETEHEGY

Kezdődnek a meggynapok

Új programmal bővül Bácsfeketehegy legtömegesebb rendezvénysorozata

Ma 19 órakor a Soma színtársulat Kakuk Marci című színdarabjának bemutatójával kezdetét veszi a háromnapos bácsfeketehegyi meggynapok és falunap rendezvénysorozat. Kétségkívül a település leglátogatottabb rendezvényéről van szó, de miért ilyen népszerű ez az esemény? Kerekes Zoltán, a programsorozat egyik szervezője válaszolt a kérdésünkre.
– A 18. Bácsfeketehegyi Meggynapokat fogjuk megtartani, ami azt bizonyítja, hogy elég nagy hagyománya van ennek a rendezvénynek, és nagyon sikeres is. Számunkra nagyon fontos, mivel a környezetünk a bácsfeketehegyi fekete meggyről híres, és ennek a reklámozására kiváló alkalom ez az esemény. Meggyfák vannak a faluban, tudjuk árusítani a meggyet, és nagyon jó dolgok készülnek belőle. A tavalyi évben, mint minden rendezvény, a meggynapok is meg lett kurtítva. Nem mertünk nagy programot csinálni, de a hagyományt meg kellett őriznünk, ezért visszafogottabb formában megtartottuk. Az idén a járványhelyzet megengedi, hogy nagyobb rendezvényt szervezzünk, több programmal. Majdnem annyi műsorszám lesz, mint két évvel ezelőtt, de még hiányoznak részletek – mondta el Kerekes.

A meggynapok programjából tehát pár részlet még hiányozni fog, azonban egy új műsorral bővült az események sora. A szervezőtől megtudtuk, hogy egy határon átívelő projektum keretében valósul meg az új program.
– Bácsfeketehegy részt vesz egy IPA-pályázaton, aminek a keretében megvalósuló projektum határon átívelő programokat foglal magában. A projektumnak ez lesz az első állomása, ami a Bácska ízei – gasztroudvar elnevezést viseli. A programban részt vesznek magyarországi partnereink, akik ottani termelőket hoznak magukkal, és bemutatják az ő termékeiket. Természetesen a helyi termelők is részt vesznek a műhelymunkán, ami hivatalosan 10 órakor kezdődik. Az érdeklődők megkóstolhatnak minden terméket és az elkészített tájjellegzetes ételeket is – mondta el Kerekes.

SZÍNES PROGRAM HÁROM NAPON ÁT

A háromnapos XVII. Bácsfeketehegyi Falunap és XVIII. Bácsfeketehegyi Meggynapok programja ma kezdődik egy színelőadással. A Soma színtársulat Kakuk Marci vígjátékát követően szombaton több egész napos esemény is lesz: meggy-, méz- és helyitermék-bemutató, kézimunka-kiállítás és kirakodóvásár várja az érdeklődőket. A rendezvény hivatalos megnyitójára 9 órakor kerül sor a nyári színpadon. Egyben ekkor lesz a rajz-, fogalmazás- és A falu legszebb háztájéka verseny eredményhirdetése is. Fél 10-kor kezdődik a marhapaprikás-főző verseny, 10 órakor zöldség- és gyümölcsszobrászat kezdődik a nyári színpad előtti téren, valamint ekkor kerül sor a meggykülönlegességek kóstolójára és a falunapi lángos kiosztására. Ekkor kezdődik a Gasztroudvar elnevezésű program is, amelynek keretében hagyományos kun ételeket készítenek, és kóstolási lehetőség is lesz. 18 órakor ünnepi köszöntőre kerül sor a nyári színpadon, amit kétnyelvű művelődési műsor követ. 20 óra 30 perctől utcabál kezdődik Sztivivel és Dekivel, 22 órakor pedig tűzijáték. Vasárnap fél 10-kor ünnepi istentisztelet lesz a református templomban, 19 órától pedig szerb nyelvű színelőadás a színházban, a sziváci amatőr színtársulat előadásában.