Színesen, ízesen, anyanyelve szókincsét gazdagon használva, szemléletes kifejezőeszközökkel, dinamikus cselekményekkel ábrázolva foglalja írásba a bácskossuthfalvi Oláh István a mára letűnt tanyavilágban játszódó gyermekkori emlékeit. A történeteket a közösségi médiában teszi közzé, és nagyon sok pozitív reakciót kap egy-egy írása kapcsán ifjútól, örökifjútól. A bácskossuthfalvi amatőr író többek biztatására nyomtatásban is szeretné kiadni az írásait. Ehhez keres támogatókat.
– A gyermekkori történeteimet akkor kezdtem képzeletben újra átélni és szavakba foglalni, amikor mára már felnőtt gyermekeimmel kiolvastuk az összes meséskönyvet, illetve már kívülről fújták az összes Grimm-történetet. Igazából semmilyen mesét nem kellett nekik kitalálnom, mert minden megtörtént már a múltban, az én dolgom csak annyi volt, hogy szavakba foglaljam azt, amit megéltem. Idővel felnőttek a gyermekeim, és később a feleségemmel karöltve biztattak arra, hogy a szóbeli meséket foglaljam írásba. Persze amíg dolgoztam, addig nem volt rá lehetőségem, csak öt évvel a nyugdíjaztatásomat követően, 2012-től foglalkozok nagyobb hangsúllyal velük – hallhattuk Oláh Istvántól, aki elárulta azt is, hogy kezdetben még papírra írta le a gondolatait, és a felesége általában az első „kritikusa” is, aki meg-meghatódik a gondolatban történő „időutazásoknak” köszönhetően. A történetek leghűségesebb olvasóinak mára a Facebook-profiljának a követői számítanak.
– A történeteim színhelye többek között a Moravicai-tó, majd előjöttek a kisszálláson, a Jancsi-majorban történt gyermekkori emlékeim is. Ez utóbbi valószínűsíthetően azért is kapta a Jancsi előnevet, mert a néhai Ungár János birtoka volt, amit később államosítottak. A valaha szebb kort megélt helyszínt, a Jancsi-majort és a kisszállást falumnak a Györgyénnel és a Topolyai-tóval határos tanyavilágában kell elképzelni, Kisbelgrád irányában mintegy hét kilométerre Bácskossuthfalvától – mesélte a színes képekbe foglalt visszaemlékezések szerzője.
– Édesapám a Jancsi-majorban brigadérosként, vagyis munkavezetőként dolgozott, illetve kocsis volt. A jószágokat felügyelni kellett, az ott folyó munkát, és rendkívül körülményes lett volna neki mindennap haza járni, ezért csak hétvégenként láttuk. A Jancsi-major közelében volt egy lakatlan tanya, amit én neveztem el kisszállásnak, apukám ott aludt munkanapokon. Hogy kié lehetett eredetileg, az már a feledés homályába veszett, annyi biztos, hogy a környéken bunyevác családok éltek, az egyik házigazdája Vranje bácsi volt, a másiknak az írásaimban is sokat emlegetett Marko bácsi. A családunk egyszer csak felkerekedett, és Mikulás napján hatalmas hóban felpakolt egy szánkóra, és kiköltözött édesapám lakhelyére, a kisszállásra 1953-ban. Én a környék tanyasi iskolájában, a völgyparton álló különálló épületben kezdtem az iskolát. A környéken lakó gyerekeket sátoros kocsival, télen pedig sátoros szánkóval szedték össze, és szállították az iskolába – hallhattuk Oláh István magával ragadó gyermekkori emlékeit. Az iránt is érdeklődtünk, hogy a szemléletes módon megfogalmazott élménybeszámoló stílusát honnan meríti.
Oláh István a családi házuk udvarában
– Fiatalkoromban, főleg diákkoromban rengeteg könyvet olvastam. Később erre persze alig volt időm, de azért egy-egy érdekes könyv ha a kezembe került, akkor igen sokat éjszakáztam miatta. A régi könyvek megmaradtak a szívemben, és csak egy kis szikra kellett, hogy a leülepedett emlékek immár „megérve” a felszínre törjenek – tette hozzá az amatőr író, aki nagyon hálás azért, hogy a történeteket az unokák is örömmel és érdeklődéssel hallgatják ma is.
– Emese unokánk 31 éves, és a falunkban él, nemsokára már a dédunokáink is értő füllel hallhatják a történeteket. Fiatalabbik unokánk, Timi Szegeden él, és a nagymamájához hasonló meghatottsággal fogadja egyik-másik történetet – mondta el Oláh István, aki szövegeivel elsősorban a családjának, valamint az ifjabb és idősebb falubelijeinek is kapaszkodót, gyökereket ad át.
A szerző azt is elmondta, hogy a könyv tervének megvalósításába Szakalija Piroska könyvtáros, falubelijei, Balázs Valéria és Gulyás László biztatására fogott bele. Egyébként néhány héttel ezelőtt tudta meg, hogy a debreceni Mosolyvirág Nagycsaládosok Egyesülete által meghirdetett Életmesék elnevezésű pályázaton korcsoportjában 3. díjjal jutalmazták. Az elismerést pedig várhatóan a nyár folyamán veheti át az Országházban. Oláh István ezzel kapcsolatban kiemelte, hogy a pályázaton elért sikere óriási élmény számára, de ami igazán motiválja, az az, hogy magával viheti faluja és az itt élő emberek hírét.
