2024. április 18., csütörtök

Következzen a csúcsrangadó!

A tenisz népszerűsítésére nincs jobb lehetőség a Federer, Nadal és Đoković által vívott csúcsrangadóknál. Utóbbi kettő immár 58. alkalommal csap össze. Novak 29:28-ra vezet, a párizsi salakon 7:1 az eredmény Rafa javára, a legutóbbi meccsüket pedig a spanyol éppen a múlt Roland Garros döntőjében nyerte, méghozzá váratlanul fölényesen.

A sorsolás úgy hozta, hogy a ranglista első és harmadik helyezettje most az elődöntőben mérkőzzön meg. Egyikük tehát ott lesz a vasárnapi serlegmeccsen, az ellenfelet pedig a fiatalabb korosztály egyik rangadója, a görög Sztefanosz Cicipasz (5. a ranglistán) és a német Alexander Zverev (6.) találkozója határozza meg. A férfiaknál tehát a legerősebbek közül maradtak versenyben, nem úgy, mint a nőknél, hisz szombaton olyan négy lány (Szakari, Pavljucsenkova, Krejčíková, Zidanšek) egyike veszi át a serleget, akik közül eddig még elődöntőben sem járt senki. Már hat éve mellesleg Párizsban a női egyéni bajnoka első nagy serlegét veheti át. 2016 óta a Roland Garroson Garbiñe Muguruza, Jelena Osztapenko, Simona Halep, Ashleigh Barty és Iga Świątek nyert, s közülük egyelőre csak Muguruza és Halep nyert utóbb még egy-egy Wimbledont.

Đoković a negyeddöntőben az első két játszmában könnyen elbánt az olasz Matteo Berrettinivel, azután kezdődtek a gondok. A harmadikat az olasz rövidítésben nyerte, a negyedikben pedig a világelső a sorsdöntő breaket a lehető legjobbkor, 6:5-ös vezetésénél jegyezte.

Nadal meccse ennek fordítottja volt. A spanyol kezdetben szoros csatát vívott az argentin Diego Schwartzmannal, és a harmadik szettben 4:4-ig fej fej mellett haladtak. Ekkor az argentin leadta az adogatást, ami lelkileg annyira visszavetette, hogy a végéig még hét játékot veszített zsinórban.

PÁRIZS. – A Roland Garros negyeddöntőjében, férfiak: Đoković–Berrettini 6:3, 6:2, 6:7, 7:5, Nadal–Schwartzman 6:3, 4:6, 6:4, 6:0.
STUTTGART. – A férfitorna 1. fordulójában: F. López–Popyrin 6:4, 6:4, Rodionov–Köpfer 2:6, 6:3, 6:2, Hanfmann–Chardy 6:4, 6:4, Thompson–Pella 6:3, 6:4.
NOTTINGHAM. – A női torna 2. fordulójában: Mladenović–Nara 6:2, 5:7, 6:2, Riske–Sz. Vang 3:6, 7:5 – félbeszakadt, McNally–Hibino 6:0, 6:3, Boulter–Bouzková 6:3, 6:4.
ALMATI. – A challenger 2. fordulójában: Furness–Krstin 6:3, 6:1.
SZKOPJE. – A futures 1. fordulójában: Joncour–Miladinović 7:6, 6:4, Damm–Tepavac 7:5, 6:3.