2024. április 18., csütörtök

Tovább bővül a gázhálózat

A polgárok a kedvező ár miatt választják a gázfűtést

Az elkövetkező időszakban kilenc szabadkai helyi közösség területén összesen tíz kilométer hosszúságban bővül a gázhálózat. A Szabadkai Gázművek Kommunális Közvállalat ezen beruházásával várhatóan a jövő évben újabb több száz háztartás csatlakozhat a hálózathoz.
Ződi Ildikó, a Szabadkai Gázművek igazgatója elmondása szerint a 17 millió dináros beruházás még az idén befejeződik.
– Minden évben szeretnénk tíz kilométer hosszan bővíteni a gázvezeték-hálózatot. A hálózat-bővítésének irányához az alapot az előző évben beérkezett kérelmek adják meg. Az idén a tervek szerint kilenc helyi közösség területén fogjuk bővíteni a hálózatot. Elmondhatjuk, hogy Szabadka szinte minden utcájában van gázvezeték, így az idén a legtöbb esetben egy-egy utca egy-egy szakaszában folynak majd a munkálatok. Nagyradanovácon várhatóan be is fejezzük a gázhálózat kiépítését, így minden olyan utcában, amely legálisan lett kialakítva, elérhető lesz a gáz. A beruházásban szereplő munkálatok kivitelezőjének kiválasztására vonatkozó közbeszerzési pályázatot most írtuk ki, és egy hónapig várjuk a jelentkezőket. A terveink szerint az év végéig befejeződnek a munkálatok. A beruházás értéke adó nélkül 17 millió dinár – fogalmazott Ződi Ildikó, akitől azt is megtudtuk, hogy évente 350 új felhasználó tud csatlakozni a hálózathoz. Az idén eddig 225 csatlakozási kérvény érkezett be a közvállalathoz, közte 13 jogi személlyel, valamint 16 lakótömbbel. A közvállalat felhasználóinak száma a tervek szerint az év végére eléri a 11 400-at, amiből 10 100 magánszemély.


A gázvezeték-hálózat bővítése többek között az Újfalu helyi közösség területére is kiterjed. Tóth Gábor, az Újfalu helyi közösség tanácsának elnöke szavai szerint a helyi közösség területén csaknem négy kilométernyi gázvezeték épül.
– A helyi közösségeknek nincs sem jogalapjuk, sem megfelelő pénzösszeg nem áll a rendelkezésükre ahhoz, hogy nagyobb beruházásokat valósítsanak meg. Mi annyit tudunk tenni, hogy az éves tervünkben prioritásokat határozunk meg, amelyek érintik többek között az infrastruktúrát, a közművesítést is. Az Újfalu helyi közösség területén az idén a tervek szerint csaknem négy kilométernyi gázvezeték fog kiépülni. Ez tizennégy utcát ölel fel, többek között az Antun Suturović, a Verbász és a Jasenovac utcát, és körülbelül kétszáz háztartás számára válik elérhetővé a gázhálózatra való csatlakozás. Az emberekkel való beszélgetés, találkozások, illetve az irodánkba érkező levelek, hívások alapján megállapíthatjuk, hogy nagy az érdeklődés a csatlakozásra, mivel egy tisztább és kényelmesebb fűtési módszer – fogalmazott Tóth Gábor.
Raffai Gyula, a Verbász utca lakója elsősorban a kedvező ár miatt döntött a gázfűtés mellett.
– Miután kiderült, hogy az utcánkban is lesz gáz, megnőtt az igény a gázvezeték-hálózatra való csatlakozás iránt. Hogy ez lehetővé váljon, össze kellett gyűjteni az érdeklődők aláírását. Tudomásom szerint a Verbász utcából 14–16 háztartás szeretne csatlakozni a gázhálózathoz. Mi eddig szilárd tüzelőanyaggal, elsősorban fával fűtöttünk. Számomra fontos, hogy tiszta energiát használjak, másrészt a szilárd fűtőanyagok ára nagyon megnőtt az utóbbi egy évben. Megnéztük azt, hogy mennyit fizetnek azok az ismerőseink, akik gázzal fűtenek, és mondhatni, ég és föld a különbség. Ez az elején egy nagy befektetést jelent, de gyorsan megtérül az ára – mondta Raffai Gyula.