2024. március 28., csütörtök
EB-KÉSZÜLŐDÉS

Szalaiék nem tudtak betalálni

Folytatódott a holnap rajtoló Európa-bajnokságra készülő magyar válogatott veretlenségi sorozata, hiszen Marco Rossi tanítványai utolsó felkészülési mérkőzésükön gól nélküli döntetlent játszottak Írország ellen, így már 11 találkozó óta nem találtak legyőzőre (legutóbb szeptemberben kaptak ki az oroszoktól). Az írek elleni meccsen a magyarok lényegesen többet veszélyeztettek, Szalai Ádám fejjel és lábbal is közel járt a gólszerzéshez, míg a túloldalon a vendégek főleg kontrákból próbáltak Gulácsi Péter kapujára törni, a hálók azonban nem rezdültek meg. „Komoly lépést tettünk előre a legutóbbi meccshez képest, még ha most nem is tudtunk győzni, de a veretlenségi sorozatunkat tovább nyújtani igen. Az Eb-n más minőségű ellenfelekkel szemben más taktikára lesz szükség, ám nincs okunk az aggodalomra, a mai teljesítményünk láttán nem tehetek szemrehányást” – értékelt Rossi mester a találkozó után.
Több Eb-résztvevő játszott még felkészülési meccset kedd este. A spanyolok – akiknél Busquets vírusfertőzése miatt volt nagy az idegesség – végül csak az U21-es gárdájukkal léphettek fel a litvánok ellen, akiket így is simán, négy góllal vertek. Franciaország háromszor talált be a bolgárok ellen Griezmann, illetve Giroud hajrábeli duplája révén, míg a lengyelek a rendes játékidő utolsó perceiben egyenlítettek Izland ellen.

Felkészülési mérkőzések: Magyarország–Írország 0:0, Franciaország–Bulgária 3:0, Spanyolország (U21)–Litvánia 4:0, Csehország–Albánia 2:1, Lengyelország–Izland 2:2.

Llorente is fertőzött!

Busquets után egy másik spanyol klasszis, Diego Llorente koronavírustesztje is pozitív lett, ezzel tovább fokozva az ijedtséget az Eb-re készülődő válogatottnál. A spanyol futballszövetség szerdán közölte, hogy a 27 éves játékos elhagyja a csapat madridi edzőtáborát, társai pedig egyéni edzésekkel folytatják a felkészülést.
A svéd válogatott tagjai között is születtek pozitív tesztek, kedden két középpályásukról, Dejan Kuluševskiről és Mattias Svanbergről derült ki, hogy fertőzött, ezért őket elkülönítették a társaktól. A spanyolok hétfőn éppen a svédek ellen kezdik meg Eb-szereplésüket Sevillában.

Benzema állapota nem lehet súlyos

Didier Deschamps, a francia csapat szövetségi kapitánya nem aggódik a bolgárok ellen kedd este 3:0-ra megnyert felkészülési mérkőzésen 40 perc után sérülés miatt lecserélt Karim Benzema állapota miatt. „Kapott egy rúgást a térdére, és az izmát is fájlalta, ezért nem akart kockáztatni, így inkább lejött a pályáról” – foglalta össze a történteket Deschamps, aki egyelőre nem tudott konkrétumokkal szolgálni a Real Madrid 33 éves sztárcsatárának állapotáról. „Mindig történnek váratlan esetek, amelyekkel együtt kell élni, de jelen pillanatban nem tűnik drámainak a sérülése. Azt tesszük, amit ilyenkor tennünk kell, és nem azon fogunk mindennap spekulálni, hogy vajon hogyan érzi magát” – jelentette ki az 52 éves kapitány, aki hat év szünet után küldött újra meghívót Benzemának az Eb előtt.

Gulácsi a németekre fogadna

Gulácsi Péter szerint a német labdarúgó-válogatott akár meg is nyerheti az Európa-bajnokságot. „Az összes szakértő Franciaországot, Belgiumot vagy Portugáliát tartja esélyesnek, én viszont továbbra is úgy gondolom, hogy Németország azonos szinten van ezekkel a csapatokkal. Ha jó formába kerülnek, szerintem komoly szerepük lesz a tornán a németeknek, sőt meg is nyerhetik” – nyilatkozta a Leipzig magyar válogatott kapusa a sportschau.de portálon. A 31 éves futballista szerint az Európa-bajnok Portugália és a világbajnoki címvédő Franciaország elleni csoportmeccseken saját szurkolóik előtt meglepetést okozhatnak, de ehhez az kell, hogy tökéletes napot fogjanak ki, és egy kis szerencséjük is legyen.