2021. július 31., szombat
HUSZONÖT ÉVES A SZÍNES SZILÁNKOK DIÁKSZÍNPAD (4.)

„Büszke vagyok rájuk”

Kőrösi István színművésznek a napokban szoros volt a programja: egyebek között fellépett a Mephisto c. előadásban, amellyel az Újvidéki Színház vendégszerepelt a fővárosban. Emellett Az isteni Dzsoni pajzán napjai c. produkciót próbálta a küszöbön álló bemutató előtt. A próba szünetében tudtunk beszélgetni az Újvidéki Színházban működő Színes Szilánkok Diákszínpad munkájáról, ahol a legidősebb csoportot kolléganőjével, Crnkovity Gabriellával együtt vezeti.     

Kőrösi István (Fotó: Bozsoki László)

A feladatokat haza is visszük

Ön fellép a bemutatott előadásokban, újabbra készül, és közben a színjátszókkal is foglalkozik. Hogyan sikerül a különböző feladatokat összehangolnia anélkül, hogy zavarná egymást?

– Már a Művészeti Akadémián megtanultam, hogy az ajtón kívül hagyjak minden privát ügyet, amikor próbálok vagy fellépek. Úgy koncentrálok, hogy a próbán csak az előadásra összpontosítok. Ez nem azt jelenti, hogy otthon nem gondolok rá, nem tanulom a szerepet, nem foglalkozom vele, törekszem azonban arra, hogy ez ne menjen a privát élet kárára. A színésznek fura a munkahelye. A feladatokat nem lehet 8 órába beszorítani, ilyen szempontból haza is visszük. Beszéltem a fiataloknak arról, hogyan formálódik egy-egy szerep. Feladtam nekik néha házi feladatot, például gondolkozzanak el azon, hogy a szereplő hogyan eszik, vagy a vers formában megírt színdarab előkészületeként verseket kellett megtanulniuk, hogy arra az útra lépjenek, amely felé a próbákon haladni fognak. Jó volt látni a gyerekeken egy próbafolyamat után, hogy mennyire másképp gondolkodnak például a versekről.

Az Anne-impressziók készítése pont azért volt érdekes, mert nem használtunk szöveget, csak mozgással és tánccal fejeztük ki a szituációkat. Élveztük az improvizációkat, azokból válogattam ki, melyik mozgás lesz a legmegfelelőbb a tartalom kifejezésére. 

Kőrösi István az (Át)változások c. előadásban (Fotó: Srđan Pabllo Doroški)

A színjátszók hite, hozzáállása motivál

Az Újvidéki Színház előcsarnokában megtekinthető a fotóanyag-kiállítás a Színes Szilánkok Diákszínpad 25 éves munkájáról. F. G. Lorca Yerna c. produkciójában, a 2001/2002. évad 4. bemutatójában ön főiskolai hallgatóként Juan szerepét alakította.

– Egy dallal és egy rövid verssel csöppentem a diákszínpad munkájába, József Attila-összeállításába. A bombázás idején Szloboda Tibor rendezte a Rómeó és Júlia c. darabot, amelyben Rómeó szerepét bízta rám. Az akadémia befejezése után színészként vagy rendezőként vettem részt a munkában, mindig szívem csücske maradt a gyerekekkel való foglalkozás – mesélte Kőrösi István, aki a bánáti Torontálvásárhelyen született, Pancsován fejezte a középiskolát, számítógép-technikus szakon. 1999-ben felvételizett az Újvidéki Színművészeti Akadémiára, Hernyák György és László Sándor osztályába. 2003 óta tagja az Újvidéki Színház társulatának.

Rendezése, Sławomir Mrożek Özvegyek c. előadása az 51. Becsei Nyári Játékokon 2008-ban a következő díjakat érdemelte ki: legjobb rendezés, legjobb színpadi mozgás, legjobb férfi főszerep. Rendezőként kinek az ötleteit tudta legjobban kamatoztatni a fiatalokkal való munkája során?

– Nem mondhatom, hogy valakire különösképpen felnézek, valakinek a módszereit követem. Az ember mindig a saját módszereit használja. Természetesen, ha jónak találtam azt a módszer, amellyel dolgozott velem a rendező, akkor igyekeztem azt tovább adni a gyerekeknek. Több módszer egyvelegének nevezném azt, amit én próbálok alkalmazni.

Sławomir Mrożek Özvegyek c. darabja Kőrösi István rendezésében (Fotó: Mikus Csaba)

Szeretek dolgozni a gyerekekkel, szeretek adni nekik valamit a színházból, szeretem őket tanítani... És szeretem azt a különös érzést, amikor látom a sikerüket a színpadon, boldog mosolyukat a próbán és a szünetekben. Büszke vagyok rájuk. A közös munka során nagyon sok szeretetet kapok tőlük. Azt a szeretetet, amit a tanárok is éreznek, és a rengeteg szeretet mellett az oda-visszajáró tisztelet is boldoggá tesz, amit a tanítványaimtól kapok.

Felnőttként tapasztaljuk, hogyha hit nélkül tesszük a dolgunkat, csak lelketlen robotokként végezzük a munkánkat, és hogy lélek nélkül semmit sem érdemes csinálni. Nagy boldogság számomra a gyerekeknek az a nagyon sokszor emlegetett mérhetetlen hite és fanatizmusa az iránt, amit csinálnak. Csodálatos kincs számomra az a nagy öröm, ami a játékukban megmutatkozik. Nem pénzért akarják jól eljátszani a szerepet. Ez a hitükkel és hozzáállásukkal a felnőtt színészt is motiválják.

Hogyan támogatják munkáját a szülők?

– Jó kapcsolatban vagyok velük. Nem mindegyiküket ismerem, de a szülők mindig is nagy segítségeim és támogatóim. Nagy szó, hogy hozzák a gyerekeket a próbára, és próba után értük jönnek, örömmel sütik a pogácsát a bemutató utáni bulira…

A Kőrösi István rendezte, felújított Anne-impressziók egyik jelenete (Fotó: Bozsoki László)

Tervei?

– A legidősebb csoportnak talán ez volt az utolsó előadása. El kell engedni őket – valószínűleg felnőtt amatőrként fogják folytatni a munkát. Ha szívesen látnak, akkor én is foglalkozom majd velük. Új csoportot kell majd alakítani... Most egy kicsit összefolytak a dolgok, mert az egyetemisták még ehhez a legidősebb csoporthoz lettek csatolva. Figura Teréziával szoktuk megbeszélni, valójában milyen előadást kellene készíteni melyik korosztállyal. Amikor Anna Frank témáját felvetettem, rögtön lecsapott, azt mondta, ezt meg kell csinálni. Közös megbeszélés alapján készülnek az új előadások. A megérdemelt nyári pihenő után folytatjuk a lelkes munkát – mesélte Kőrösi István.

Az önzetlen szolgálat gyümölcsei

A Színes Szilánkok Diákszínpad munkájának jelentőségét Sutus Áron, a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség elnöke foglalta össze, amikor a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség és a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet nevében köszöntötte diákszínpad alapítóit és zászlóvivőit, valamint a közönséget a diákszínpad negyed évszázados munkája alkalmából szervezett májusi ünneplésen. Erős élményüzenetet tolmácsolt Faragó Árpádnak a Nem sírt ásunk, hanem fundamentumot c. kötet előszavából, amelyet Hajnal Jenő jegyez. E gondolatok nyomán a közönség számára megfogalmazta, hogy „a vajdasági magyar öntevékeny művészetnek nincs más lehetősége és kötelessége, mint a cselekvés”. A hivatástudat, a helytállás, az épülés, az építkezés, az összetartozás, az esztétikum, a színjáték és a színjátszás ünnepének fogalma kapott hangsúlyt a 25 év munkájának értékelésében. A Színes Szilánkok Diákszínpadot látószögnek, okulárénak, világképalkotásnak nevezte, színes apró részeket, nem is részeket, hanem egészeket összeforgató, összeforrasztó kaleidoszkópnak, ami nem ismer lehetetlent. Pontosabban: az egyetlent ismeri, a művészeti értelemben is vett meg nem alkuvást, a helytállás tiszteletét, a rajongó szeretetet, a mindig is tisztázatlanul maradó tiszta elfogultságot mutató elköteleződést.

Sutus Áron (mnt.org.rs)

 Sutus az önzetlen szolgálatot dicsérte köszöntőjében. Azt, hogy a diákszínjátszás közösségben zajlik, közösséget teremt. Az együttműködés természetes szükségességét, a feltétlen összetartozás fontosságát, létjogosultságát, történelmét, közösségteremtő erejét lopja be a változó világ mindennapjaiba. Az öntevékeny mozgalom és az igényesség igazi elkötelezettjei nemzedékek tanítómesterei – akik értik és vállalják, hogy mindez otthont jelent és kell, hogy jelentsen. Szeretetforrás legyen annak, aki betér, aki visszatér, persze azok számára is, akik mindezt táplálják.

„Szeretek dolgozni a gyerekekkel, szeretek adni nekik valamit a színházból, szeretem őket tanítani... És szeretem azt a különös érzést, amikor látom a sikerüket a színpadon, boldog mosolyukat a próbán és a szünetekben.”

A Színes Szilánkok Diákszínpad nemzedékek sora, nemzedékek sorsának alakítója. Reménnyel teli nemzedékeké. Olyanoké és azoké – mintegy hétszáz gyermeké –, akik hittel és szeretettel a következő szavakkal mondanak köszönetet a diákszínpad univerzumában eltöltött évekért: összetartozásunk, családunk, a színpad része legyen életemnek a végéig, biztos meghatározó pont, alázat, kiállás, tartás, minőség, útravaló, fontos pont és megálló, megvalósult álmok...

Sutus Áron a diákszínpad 25. jubileumát egyben az újvidéki, a környékbeli és az itt tanuló magyarság ünnepének, magyarságunk és anyanyelvünk ünnepének, annak felemelő példájaként éli meg, hogy miként lehet generációkat együtt nevelni, közösségként építeni.

Átnyújtva Figura Teréziának a diákszínpad minden tagjának szóló elismerő oklevelet az el nem múló rajongásért, amely általuk immár 25 éve meghatározza a vajdasági és azon belül az újvidéki magyar fiatalok művészet- és színházszeretetét, Sutus szólt a hivatásos és öntevékeny színjátszás együtt lélegzéséről, felemelő példájáról, és köszönetet mondott az Újvidéki Színháznak és a mindenkori igazgatóknak, vezetőknek, minden dolgozónak, akik ezt az ügyet is szolgálták/szolgálják.