2021. július 25., vasárnap

A tüzes szekéren érkező ember

Kocsival siklunk a délibábos bácskai tájban, s anyám szól: lassítsak, gyönyörködni szeretne a mesés látványban.

Szinte lépésben haladunk már; ha kinyújtaná kezét az ember, az autóból elérhetné az aranyló búzakalászokat, sárgálló napraforgófejeket és zöldellő kukoricaszálakat, amelyek óriási táblákban húzódnak az út mellett. Hogy milyen termést hoznak majd, az persze Illéstől függ elsősorban, aki elküldheti részeg aratóit, cséplőit és kapásait a rezzenetlen síksági nyárba, s letarolhatja a jónak ígérkező termést, amiért oly becsületesen és keményen megdolgoztak földműveseink, sőt olykor az utolsó megtakarított garaskáikat költötték műtrágyára, vetőmagra és mezőgépeik-szerszámaik javíttatására, karbantartására.

– Kukoricát törni máig nagyon szeretek – mondja anyám –, nincs szebb annál, mint amikor kihántod csuhájukból az óriási sárga-piros csöveket, mint gyerekkorunkban szaloncukrot az ezüstpapírból…

Alig csuktuk be magunk után a kaput, még a rekkenő hőség verítékét sem igazán töröltük le homlokunkról, amikor hirtelen dörögni kezdett az ég, és fénylő nyilak röpdöstek a fülledt délutánban. Kisvártatva diónyi jégszemek kopogtak a háztetőn, egyszerűen kettépattintva a cserepeket. Pillanatok alatt fehérbe öltözött az udvarunk, mint csak alig néhányszor a felemás télben, s barackfáink alatt ott hevert az éppen zsendülő gyümölcs, „jégbe hűtve”.

– Ez most végez a kerttel, hiába egyezgettem a mákot, palántálgattam a paradicsomot és a paprikát – sóhajt fel anyám, s vigasztalásul semmi érdemlegeset sem mondhatok neki, legfőbb annyit, hogy talán nem ért nagy területet a jégverés, s épségben hagyta az aratás előtt álló búzatáblákat.

Másnap a kiépülő vajdasági jégelhárítási rendszerről beszélt hosszan a rádió, írtak nagy terjedelemben a lapok. Bízzunk benne, hogy lesz elég pénz a befejezéséhez, s a bajsai és a szamosi központ a terv szerint folytatja működését, nem sokkal később pedig a Fruška gora-i is, hogy ne kelljen félnünk többé Illés ostorától.

A részeg napszámosok persze afféle előőrsök voltak csak, hiszen a zivatarokkal fenyegetődző Illés napja még csak ezután lesz, Temerinben ünnepséget is tartanak a tiszteletére. A tüzes szekéren érkező ember sok fejtörést okozhat még a parasztoknak, ám ha nekik már nem is, mert lassanként szárba szökken a kukorica, s ártani nemigen lehet neki, anyám kertjének igen, amelyben sérüljön meg egyetlen szál virág, azt anyám Illésnek soha meg nem bocsátja.