2024. március 29., péntek

Tizenhárom év után folytatják a fellegajtó-nyitogatást

Új lemezzel jelentkezik a Mezei Kinga–Bakos Árpád–Mezei Szilárd formáció

Rendkívüli népszerűségre tett szert a Mezei Kinga, Bakos Árpád és Mezei Szilárd előadásában 2003-ban kiadott Fellegajtó-nyitogató című CD, amelynek üde, friss hangvétele nagyban hozzájárult népszerűségéhez, illetve ahhoz, hogy a hanghordozón lévő dalokat sokan énekeljék és a vajdasági népzenei estek ismert darabjaivá váljanak.

Ám ahogyan Bakos Árpád, a trió szerda esti, a magyarkanizsai Regionális Kreatív Műhely próbatermében megrendezett koncertjén elmondta: megteremtődtek a feltételek ahhoz, hogy elkészítsék a 17 éve megjelentetett lemez egyfajta folytatását. Ahogyan a csantavéri népzenész megjegyezte: erre a koncertre a jelenlévők a megjelenésre váró lemez főpróbájaként is tekinthetnek. A szerda esti rendezvényen az új hanghordozón felcsendülő moldvai népdalok mellett a 2003-ban megjelent lemezről is hangoztak el népdalok, közöttük a címadó dal is Mezei Kinga (ének), Bakos Árpád (ének, koboz), Mezei Szilárd (brácsa, nagybőgő, ud, koboz) felállásban.

– Picit szétsodort az élet bennünket, s az is lehet, hogy magunknak is szükségünk volt e 13 évre, hogy most újra neki tudjunk fogni egy közös anyagnak, ami, azt gondolom, hogy végül is a kanizsaiak segítségével sikerült, s ezért nagyon hálásak vagyunk – válaszolt Bakos Árpád arra a kérdésünkre, hogy miért kellett eltelnie ekkora időnek a két hanghordozó megjelenése között. A csantavéri zenész napilapunknak nyilatkozva elmondta, hogy 13 évvel ezelőtt és most sem egy állandó formációként játszottak, de számára mindig is kihívásnak számított bárkivel is egy nagyobb szünet után együtt zenélni.

– Újra egymásra kell, hogy hangolódjunk, tele van izgalommal és feszültséggel, szóval izgalmas és kalandos dolog ez, s ez az élő zenében hatalmas dolog – hangsúlyozta ki a népzenész, aki elmondta, hogy a közeljövőben megjelenő album továbbgondolt folytatása a Fellegajtó-nyitogató CD-nek, amiben egy kicsit nagyobb helyet és teret adtak a rögtönzésnek, ellentétben az első hanghordozóval.

Fotó: Horváth Zsolt

Fotó: Horváth Zsolt

Az új lemez hanganyagáról beszélve Bakos elmondta, hogy azért döntöttek a moldvai népzene mellett, mert egyrészt hangszerileg ez fekszik nekik legjobban, ugyanis Mezei Szilárddal együtt pengetős hangszereken játszanak, azzal, hogy Szilárdnak ott a brácsa is.

– Másrészt dallam- és szövegvilágában is ezek olyan dalok, amikről azt érezzük, hogy akár itt is születhettek volna. Saját magunkénak érezzük ezeket a dalokat és sokkal könnyebben elő tudjuk ezeket adni – jegyezte meg Árpád.

A lemeznek még nincs meg a címe, s a csantavéri népzenész elmondta azt is, hogy egyelőre azt sem tudják biztosan, hogy ki fogja kiadni. Jelen pillanatban a hanghordozón az utómunkálatok folynak.  Árpád egyben kiemelte azt is, hogy szeretnék sokat játszani a hanghordozóra került népdalokat.