2024. április 20., szombat

Ivanuša: Újabb hullám várható

Dr. Marijan Ivanuša, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerbiai irodájának igazgatója elmondta, hogy még nem látott olyan komoly tanulmányt, amelyben az állt volna, hogy a járványt meglehet állítani. Hozzátette, hogy Szerbiában sok mindent jól csináltak ennek érdekében. Kihangsúlyozta, hogy a szülőknek tudniuk kell, hogy a gyermekek ajánlott oltakozására semmiképpen nem adnak olyan védőoltásokat, amelyeket nem teszteltek le klinikai körülmények között – írja a Szerbiai RTV.

Az az álláspontom, hogy a járványt nehezen lehet megállítani, figyelembe véve, hogy mi módon élünk a 21. században – mondta Ivanuša.

Szavai szerint a járvány kezdetén egyes országoknak nem sikerült megelőző intézkedéseket hozni.

Nagyon gyorsan elfelejtettük az első, vagy második hullám után, hogy el fog múlni. Egyes országok nem tudták tartani a lépést az egészségügyi felszerelések beszerzésével. Úgy gondolom, hogy relatív jól kijöttünk ebből a helyzetből – tette hozzá Ivanuša.

Európában nagyon alacsonyak a számok ahhoz képest, mint amilyenek korábban voltak. Izraelben egy fertőzött jut százezer emberre, míg Szerbiában ez a szám húsz fertőzöttet tesz ki – magyarázta a szakember.

Kihangsúlyozta, hogy Szerbiát súlyosan érintette a koronavírus, ha a százezer emberre jutó fertőzöttek számát nézzük.

Azok az országok közé tartozott, amelyek lélegeztetőgépeket és védőfelszereléseket rendeltek. Az elmúlt év végén megérkeztek a védőoltások is, amelyek hozzájárultak a járvány lassulásához. Sokmindent jól csináltunk. Meg kell dícsérnem az egészségügyi dolgozókat is – mondta Ivanuša.

A gyermekek oltakozásával kapcsolatban elmondta, hogy erre jelenleg csak a Pfizer cég kapott engedélyt, a WHO pedig egyelőre nem ajánlja a gyermekek oltakozását, mégpedig azon okból, hogy több védőoltás jusson a veszélyeztetett csoportba tartozó idősebb polgároknak.

Elmondása szerint sok országban már a harmadik dózis rendelésén gondolkodnak.

Be kell látnunk, hogy mennyire is hatékony az első oltakozás. Remélem, hogy alkalmazni fogják a harmadik dózist is, de jelenleg még nem foglaltunk állást, hogy pontosan kinek és mikor – mondta a szakember.