2021. július 26., hétfő

Nemzeti konzultáció az újraindításról

Orbán Viktor jelentette be a kormány döntéseit a Kormányinfón

A miniszterelnök jelentette be a kormány döntéseit a csütörtöki Kormányinfón. Orbán Viktor közölte, törlik a nyilvántartásból a védettségi igazolványát annak, aki nem adatta be a koronavírus elleni oltás második adagját; engedélyezték a 12 és 16 év közöttiek oltását; tíznapos rendkívüli fizetett szabadságot kap mindenki, aki részt vett a járvány elleni védekezésben; nemzeti konzultáció kezdődik a gazdaság újraindításáról.

A kormányzati döntések bejelentését követően Orbán Viktor több mint két órán át válaszolt újságírói kérdésekre a Kormányinfón, amelyet hosszú idő óta először nem online rendeztek meg.
Elmondta, 137 ezer ember nem vette fel a koronavírus elleni vakcina második adagját. Akinek lejárt a második oltásra kijelölt határideje, és nem veszi fel a oltást, annak törölni fogják a védettségi igazolványát a nyilvántartásból. Ez azt jelenti, hogy az érintett el fogja veszíteni az első oltás után kiadott védettségi igazolványát, és az azzal járó kedvezményeket.
Bejelentette azt is: a kormány döntött arról, hogy engedélyezi a 12 és 16 év közöttiek koronavírus elleni oltását. Nem szerveznek kampányt a 12–16 évesek oltására, a szülők hozzák meg a döntést. Ha a szülők úgy döntenek, hogy be akarják oltatni gyermeküket, a szokott rendben jelentkezni kell, majd az oltópontokon fel lehet venni az oltást – ismertette.
Magyarország az egyetlen ország az EU-ban, ahol több vakcina áll rendelkezésre, mint ahányan oltásra jelentkeztek – állapította meg.
Hangsúlyozta: a járvány harmadik hullámát legyűrtük, mert az új fertőzöttek száma egyre gyorsabb ütemben csökken, és alacsony a pozitív tesztek aránya. Az oltásokat tekintve nagyon jól állunk, az első oltást tekintve a második, a második oltást tekintve az első helyen van Magyarország – közölte.
Orbán Viktor bejelentette azt is: tíznapos rendkívüli fizetett szabadságot kap mindenki, aki részt vett a járvány elleni védekezésben. Közölte: rendelet határozza meg, kikre terjed ki az intézkedés, ez még csütörtökön megjelenik. Ez a legkevesebb, amit megérdemelnek a védekezésben részt vevők – fogalmazott, megköszönve a munkájukat.
A miniszterelnök tájékoztatott arról is: nemzeti konzultációt indít a kormány a gazdaság újraindításáról, a stabil gazdaság megteremtéséről, a gazdaság megerősítéséről. A nemzeti konzultáció célja, hogy egyetértési pontokat hozzanak létre a legfontosabb kérdésekben. A kormányfő szerint a konzultációban az emberek véleményét kérik majd arról, hogy a minimálbért egy vagy több lépésben 200 ezer forintos szintre emeljék (több mint 570 euró), azzal, hogy ennek ellentételezéseképpen adókedvezményeket kell adni a kis- és közepes vállalkozásoknak. Erről meg kell állapodni a gazdasági kamarával, a kereskedelmi és iparkamarával – jelezte.
Közölte azt is: szeretnének megerősítést a kormány azon javaslata tekintetében is, hogy a gyermeket nevelő szülők visszakapják a 2021-ben befizetett adójukat a 2022-es év során, azzal a felső határral, hogy az átlagbér adószintjéig mindenkinek visszaadják ezt az összeget, afölött pedig nem.