2024. április 19., péntek

A siker kapujában a Vajdaság Erdői közvállalat

A gazdasági kamara elismerését a temerini Tájház és a hajdújárási Mauer borászat is elnyerte

A Vajdasági Gazdasági Kamara az idén immár 29. alkalommal jutalmazta a tartományban az elmúlt év legszínvonalasabb szolgáltatását nyújtó turisztikai vállalatait. Összesen 14 díj talált gazdára a különféle idegenforgalmi szolgáltatások területén. A legrangosabb Siker Kapuja díjat 5 vállalat vehette át, valamint 8 cég kapott elismerő oklevelet, egy személy pedig különleges kitüntetést érdemelt ki. A legrangosabb elismerésben részesült többek között a kátyi Négy szarvas (Četiri jelena) vadászház, a díjat Kókai Roland, a Vajdaság Erdői közvállalat igazgatója vette át. Elismerő oklevelet kapott a temerini Tájház, valamint a Mauer borászat is.
Az ünnepélyes díjátadón Boško Vučurević, a Vajdasági Gazdasági Kamara elnöke elmondta, annak ellenére, hogy nehéz évet tudhat maga mögött a gazdaság, a turizmusban és a vendéglátóiparban tevékenykedők a sok akadály ellenére sem tétlenkedtek, ezt az idei év díjazottjai is bizonyították.
– Az idegenforgalmi patriotizmus minden vajdasági számára fontos kell hogy legyen. Támogatni kell a hazai termelőket, a családi vállalkozásokat, bizonyítani kell, hogy Vajdaságban van látnivaló, az embereknek van miért idelátogatni. A tartománynak jelentős helyet kell elfoglalnia a turistatérképeken – mondta Vučurević.

A díjazottak csoportképe a kamaraelnökkel és az idegenforgalmi titkárral, Ádám István balról a negyedik, Mauer Oszkár balról a második

A díjazottak csoportképe a kamaraelnökkel és az idegenforgalmi titkárral, Ádám István balról a negyedik, Mauer Oszkár balról a második


Nenad Ivanišević tartományi gazdasági és idegenforgalmi titkár szerint soha nem volt könnyű ezen a vidéken az élet, az emberek azonban mindig kitartottak és legyőzték a nehézségeket példát mutatva ezzel másoknak. Nataša Pavlović, a Vajdasági Turisztikai Szervezet igazgatója arról beszélt, hogy Vajdaság olyan multikulturális terület, ahol a nemzetek egymás mellett élése több sajátosságot is létrehozott a tartomány területén.
– Vajdaság idegenforgalmi lehetőségei az elmúlt egy évben is bővültek. A járvány ideje alatt több cég is visszavonult és csendben dolgozott a terveken, példát mutatva sokak számára, hogy aki akar, az dolgozhat. Az idei díjazás hátszél is kell hogy legyen azok számára, akik kitartottak, hogy bebizonyítsák, volt értelme annak, amit csináltak – mondta el Pavlović.
A kitüntetettek között van szálloda, étterem, borászat, cukrászda és természeti rezervátum is. Kókai Roland, a Vajdaság Erdői közvállalat igazgatója a kátyi erdőben található Négy szarvas nevű vadász-turisztikai központ nevében vette át az elismerést. Elmondása szerint a tartományi vadászat 80 százaléka a vajdasági erdőgazdaság területén zajlik, a Négy szarvas vadászház viszont a kisebb vadak elejtésére alkalmas leginkább, természetesen másra is.
– Ezen az 500 hektáron elterülő területen leginkább olyan apró vadra lehet vadászni, mint a fácán, nyúl, az őz, de emellett van lehetőség vadászkutyák kiképzésére, éjjeli-nappali agyaggalamb lövészetre, valamint szállásra és étkezésre a vendéglátóipari részen – mesélt az idegenforgalmi létesítmény lehetőségeiről a közvállalat igazgatója.
Ádám István, a Temerini Alkotóműhely és Képzőművészeti Tábor (TAKT) elnöke elmondása szerint nem gondolták volna, hogy annak idején, 2003-ban a Matuska-ház megvásárlásával nem csak tájházat, hanem kulturális központot hoztak létre a temerini magyarság számára.
– A berendezett tájház mellett már van egy alkotóház is, ugyanakkor Sziveri János költő hagyatékát is ápoljuk, Illés Sándor temerini író emlékének is szenteltünk egy emlékszobát, ott találhatjuk meg Sörös Imre mellszobrát, valamint az emlékfalat az I. világháborúban elesett áldozatok emlékére. Gondot viselünk nagyanyáink hagyatékáról, évente néprajzi tematikájú kiadványokat is kiadunk az 1970-es évek folklórgyűjtései nyomán. A koronavírus-járvány előtt minden hétvégén programokat is szerveztünk – mondta el a TAKT elnöke, aki kiemelte, a temerini magyar közösség támogatása, munkája, segítsége nélkül nem lehettek volna ennyire eredményesek.