2021. július 31., szombat
JEGYZET

Kényszerfutball

Amikor 2012. december 6-án az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) a nyilvánosság elé tárta merész tervét, miszerint a torna fennállásának 60. évfordulója alkalmából a 2020-as labdarúgó-Európa-bajnokságot nem egy vagy két országban rendeznék meg, hanem kontinensszerte 12 városban, az egész még jó ötletnek tűnt. Bár voltak kételyek a logisztika észszerűségét illetően, de a pozitívumok, mint a szurkolók könnyebb elérése, az európai összetartozás erősítése és persze a rendezőkre eső költségek mérséklése – főleg most, hogy már 24 csapatos a torna – összességében felülírták ezt. Ráadásul jelentősen megnőtt az esélye, hogy hozzánk közeli városokban is rendezhetnek majd mérkőzéseket – Budapest sikeres pályázásával ez meg is valósul –, így ezúttal az egyszeri vajdasági magyar sem foghatja a távolságra, hogy miért marad ki a jóból.
A tény, hogy 2021-et írunk, és a 2020-as Eb példátlan módon még mindig nem zajlott le, még a híreket másfél éve nem követők számára is azt súgja, hogy valami nem stimmel mostanság a világban. És bizony: amióta behálózta bolygónkat a koronavírus-járvány, a társadalmilag legkevésbé elfogadott módja lett bármilyen tevékenység végzésének az, ha azt sok ország érintésével, sok utazással, sok ember egy helyre való csoportosításával teszik. Márpedig az Európa-bajnokság pontosan erre készül már csaknem egy évtizede. Az elmúlt év rendezvénytörlési pánikjának ismeretében tegyük hozzá, valószínűleg akkor sem rendezték volna meg az Eb-t 2020 nyarán, ha annak egyetlen ország lett volna a házigazdája, viszont hatványozta a problémákat, hogy most egy helyett 12 ország nyűgjével, korábban elképzelhetetlen kívánságaival kellett megbirkóznia az UEFA-nak és a digitális jegyüket a legújabb koronaszabályok útvesztőjében lobogtató nézőjelölteknek. Az izgatott várakozás helyett az elmúlt hónapok arról szóltak, ki vállalja egyáltalán a rendezést (Bilbao és Dublin vissza is lépett), melyik ország hány és milyen nézőt enged be a stadionjába, az elmúlt napok pedig arról, melyik játékos kapta el a vírust és sodorta ezzel veszélybe akár egész csapata szereplését.


Az is egyedi, hogy ez az első olyan Európa-bajnokság, ahol nemcsak a pályán lesznek válogatottak, hanem a nézőtéren is. Mint egy megfontolt szövetségi kapitány, a rendező országok is több szempontot figyelembe véve szűkítették az előzetesen kihirdetett bő keretet (ez volt a teltház), és az emberek tartózkodási hely, vakcinaigazolás vagy, mivel legtöbb stadion már limitált kapacitással fog működni, a véletlen ürügyén, sorsolással veszítették el a helyüket. Már ha nem hátráltak ki belőle maguktól, ezzel elkerülve a hercehurcát, amire, ellentétben a meccsel, nem fizettek be.
Én is visszamondtam a szerencsével megszerzett jegyem, ami a június 23-ai, budapesti találkozóra szólt, pedig nem is akárkiket, hanem épp a legutóbbi döntősöket, Portugáliát és Franciaországot sorsolták arra az estére a Puskás Aréna gyepére. Mégsem akartam, hogy az első ekkora kaliberű futballélményem emlékezetessé tételében a nem normális körülmények is oroszlánrészt vállaljanak. Ki tudja, nem lennének-e életem hátralévő részére hallucinációim a koronakarszalag szorításától, a lázmérés alatti aggodalomtól, hogy vajon a nagy gonddal megállapított bűvös 37,8 °C alatti számot mutatja-e a gép, vagy attól a csalódástól, hogy esetleg nem énekelhetem egy portugállal a portugál himnuszt. Vagy csak nem látnám a száját, miközben énekel, vagy ami még rosszabb, egyáltalán nem is lesz ott portugál. Noha jelen állás szerint Budapest az egyetlen város, amely teli lelátók mellett rendezi a mérkőzéseket, ennek az Eb-nek a helyszínen tartózkodók számára már mindenképpen nyomasztó hangulata lesz.
Otthon, a tévében nézve – az eredményeket mondjuk a lapunk pénteki számában megjelenő óriásposzteren töltögetve – azért bízhatunk a megszokott, nyugodt, mégis izgatottságtól pezsgő szurkolói élményben. Reméljük, a torna már rendben lezajlik, és nem kell életbe léptetni az UEFA által már lefektetett vészforgatókönyveket arra az esetre, ha játékosokat karanténba helyeznének és nem tudnának kiállni a soron következő mérkőzésükre. Ebbe ritkán gondol bele a néző, de a sportolók is fokozott mentális teher mellett végzik a munkájukat és szórakoztatnak ezekben az időkben: az olykor napi szintű PCR-tesztelés, a mozgás és a szabadtéri edzések korlátai, a játékostársakkal való érintkezés nehézségei, ismert emberként a védekezési elvárásoknak való maradéktalan megfelelés kötelessége mind extra frusztrációkat jelentenek, ráadásul mindezek ellenére is megtörténhet, hogy valaki egy határozattal megfosztja őket a pályára lépés lehetőségétől, amit hosszú évek munkája során érdemeltek ki.
Bár a helyzet úgy hozta, hogy az idei Eb különleges lebonyolítása kényszerből cipelendő teherré vált, amin mindenki csak túl akar lenni, végül remélhetőleg minden érintett és érdeklődő örömfociban és örömszurkolásban fog részesülni, ami segít a világot és az emberi tudatot visszalendíteni a régi kerékvágásba. Pár héttel utána pedig az olimpia tovább nyomatékosíthatja is ezt!