2021. július 28., szerda

Kajakóma

Sohasem követtem túlzottan a kulináris trendeket a városban. Persze, mindig tudtam, hogy hol lehet megvenni a legjobb kaját (meg azt is, hogy hol lehet a legnagyobb porciókat kapni), viszont sohasem „értettem hozzá”, mint oly sok, velem egyidős újvidéki fiatal.
Emlékszem, picit logikátlan is volt, amikor minden szerb ajkú ismerősöm hirtelen amerikai burgerrajongó lett. Oké, persze, megértem, hogy finom a kaja, viszont azért engem borzasztó nehéz meggyőzni arról, hogy ez a nyugati variáció jobb a balkáni rostélykultúrától.
Lényegtelen. Ezzel is csupán azt akartam példázni, hogy nem igazán követem a gasztrodivatot a városban.
Néha azonban megéri szemfülesebbnek lenni. Egyszer például, az egyik ismerősöm az edzőteremben hallotta, hogy az egyik palacsintázóban létezik egy „kihívás”, amely abból áll, hogy egy hatalmas, spéci palacsintát kell megenni. Ha sikerül, akkor az édességért nem kell fizetni, ha marad a végén, akkor pedig a teljes árát ki kell fizetni.

Így indultunk meg négyen a játékra. Meglehetősen magabiztosak voltunk, hiszen négyünkben összesen volt vagy négyszázhúsz kiló, tehát meglehetősen biztosak voltunk abban, hogy egy kis tészta meg kakaó nem fog kifogni rajtunk.
Csak amikor odaértünk, akkor derült ki, hogy a palacsinta adagonként legalább két kiló, fagylalttal és mindenféle cukros finomságokkal cicomázva, díszítve.
Meg kell mondanom, engem annyira nem idegesített az a tény, hogy két kilónyi kaját kell egyszerre megennem. Inkább attól ijedtem meg, amikor észrevettem, hogy a sok cukortól már rezeg a kezem.

Mondanom sem kell, az egész cukrászda bennünket nézett, bámulták, ahogy a négy nehézfiú igyekszik megbIrkózni a „kis tésztával meg kakaóval”.
Végül is, csak egy bátor jelentkező ette meg az egész adagot, de ő amúgy is százötven kiló, szóval rajta annyira nem lepődött meg senki. A második hely az enyém volt, de maradt a tányéromon kaja, úgyhogy csak ki kellett fizetnem.
Mondtam, ha kell, fizetek többet is, csak ne kelljen többet látnom ezt a tányért!
Utána mind a négyen kómásan próbáltunk hazakeveredni. A biztonság érdekében, üzenetben jelentkeztünk egymásnak tízpercenként.
Ha valaki összeesik, azt megkeressük és fellocsoljuk – ez volt a terv.