2024. április 18., csütörtök

Folytatja a munkát a Topolyai Gazdakör

Közel másfél éves kényszerkihagyást követően, június első vasárnapján a vásártéri otthonban ismét ülést tartott a gazdakör. Tomik Nimród, a civil szervezet elnökhelyettese elmondta, hogy ezúttal is majdnem kicsinek bizonyult a felújított nagyterem, hiszen mintegy ötvenen gyűltek össze. A tagoknak, a szimpatizánsoknak és a gazdálkodóknak nagyon hiányzott már, hogy találkozzanak, megosszák egymással tapasztalataikat, valamint tájékozódjanak az állattenyésztéssel és növénytermesztéssel kapcsolatos legújabb információkról. A tervek szerint mostantól ismét havi rendszerességgel szerveznek majd összejöveteleket, valamint a rendezvények megszervezése is ismét aktuális téma.

Az összejövetelen Barcsik Márta, a Mezőgazdasági Szaktanácsadói Szolgálat növényvédő szakembere a kapásnövények és az ősszel elvetett gabonafélék állapotáról tartott beszámolót. Kitért rá, hogy milyen állapotban vannak a gabonafélék, és milyen növénybetegségek megjelenésére lehet számítani. A májusi esők, valamint az, hogy nem volt nagyon meleg az idő, valójában kedvezett a búza és az árpa fejlődésének, és egyelőre jók a kilátások a terméseredményeket illetően.
Dudić Branko, a Bácska Földműves-szövetkezet igazgatója az aktuális árakról, piaci feltételekről tartott ismertetőt. Még mindig lehet szerződni a már elvetett kapásnövények átvételére is, de az igazgató hangsúlyozta, hogy ez most kifejezetten kétélű dolog, hiszen akik tavaly az akkor viszonylag jónak tűnő árakon leszerződtek, később jóval drágábban is eladhatták volna.

Tavaly elmaradt, az idén még bizonytalan a parasztolimpia megtartása

Tavaly elmaradt, az idén még bizonytalan a parasztolimpia megtartása

Tomik Nimród elmondta, szó volt arról is, hogy azokat a rendezvényeket, amelyeknek a gazdakör már hagyományosan szervezője vagy társszervezője – az év hátralévő részében, amennyiben a járványügyi helyzet azt lehetővé teszi – meg fogják tartani. A tervek szerint tehát lesz majd az idén kenyérszentelő, illetve azt követően főzőversenyt is szerveznek majd. A Vajdasági Parasztolimpia megszervezéséről pedig a járványügyi helyzet tükrében a közeljövőben születik majd végleges döntés, ahogyan más egyéb rendezvényekkel kapcsolatban is. A Top Expo Mezőgazdasági és Gazdasági Kiállítás és Vásár, illetve a Szármafesztivál esetében is már hagyományosan társszervező a Topolyai Gazdakör, és ezeket a népszerű rendezvényeket jó eséllyel idén már sikerül is majd megtartani.