2021. július 28., szerda
NBA

Paul elintézte Jokićékat

A Nikola Jokićtyal fémjelzett Denver 122:105-ös vereséget szenvedett Phoenixben, az NBA nyugati főcsoport-elődöntőjének első összecsapásán. A Nuggets az első félidőben végig vezetett néhány kosárnyi különbséggel, sőt, az előny a harmadik periódus derekáig kitartott. Ekkor azonban az első félidőben klasszisan játszó szerb és csapata leblokkolt támadásban, a Suns pedig percek alatt 19:2-t futott (60:70-ről 79:72), ahonnan már nem engedte ki kezéből a sikert, csak tovább növelte előnyét. A sorsdöntő percekben a házigazda veterán irányítója, Chris Paul vette kezébe a karmesteri pálcát, aki kosaraival és játékszervezésével oroszlánrészt vállalt a sikerből. Mikal Bridges 23, Devin Booker és Paul 21 pontig jutott, a Denvernél csak a zombori jutott húsz pont fölé (22).

Keleten az elsőnél jóval dominánsabb győzelmet aratott a Milwaukee felett a bajnoki cím legnagyobb esélyesének tartott Brooklyn. A Nets nagy triója közül James Harden sérülés miatt nem léphetett pályára, de a Kevin Durant (32) és Kyrie Irving (22) párosával vezetett gárda így is közel 40 pontos diadalt (125:86) aratott. Giannis Antetokounmpo 18 ponttal volt a Bucks legjobbja.

NBA, főcsoport-elődöntő, kelet: Brooklyn–Milwaukee 125:86 (a sorozatban 2:0). Nyugat: Phoenix–Denver 122:105 (1:0).